eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Káel Csaba: szorosabb lesz az együttműködés a Müpa és a Nemzeti Filharmonikusok között

Első körben az ifjúsági és diákkoncertek területén szeretnének aktívabbak lenni, de lehetnek nagyszabású bemutatók is – mondta a Müpa vezérigazgatója.

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója az idén 100 éves Nemzeti Filharmonikus Zenekar kapcsán felidézte, hogy az együttműködés még a Müpa megnyitása előttről indult, hiszenmielőtt elkészült az épület, már ott próbált az együttes, majd az első koncertet is Kocsis Zoltán vezényletével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar adta.

Mint mondta, aztán a Müpa is megpróbálta kihasználni azokat az előnyöket kihasználni, amiket a zenekar és a kórus jelenléte nyújtott. Kocsis Zoltánnal elkezdtek azon gondolkodni, hogy miként lehet a profilt szélesíteni, az elképzelése az volt, hogy Richard Strauss operáiból mutassanak be minden évben egyet-egyet. Ennek nagy sikere volt a különleges hangzásélmény miatt, de a művész halála miatt ez a sorozat megszakadt.

Az együttműködés keretében most

szeretnének aktívabbak lenni az ifjúsági és diákkoncertek területén.

"Közös feladatunk, hogy ideszeretgessük a következő generációkat, és ebben nagyon sokat lépett a Müpa az elmúlt 18 évben" – jegyezte meg, de szeretnék még aktívabb partnerként bevonni ebbe a munkába a Nemzeti Filharmonikus Zenekart.

Az együttműködés úgy válik szorosabbá Káel Csaba szerint, ha kihasználják azt a "fantasztikus potenciált", amit a zenekar és a kórus nyújt. Az NFZ szerinte Magyarország legjobb zenekara, ahol elképesztő zenészek vannak, akik

akár szólistaként, akár kamaraformációként is meg tudnak jelenni egy-egy ifjúsági előadáson,

de például nagyszabású oratóriumokat, operákat is tudnának közösen bemutatni. "Ez a terem lehetőséget ad az ilyen nagyszabású művek bemutatóira is" – mondta Káel Csaba.

"Úgy szokták mondani külföldön, hogy ez a rezidens zenekara az épületnek, ezt szeretnénk még jobban aktivizálni az NFZ-vel" – tette hozzá a Müpa vezérigazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×