eur:
414.8
usd:
400.18
bux:
78665.14
2024. december 20. péntek Teofil

Budapest története hidakon keresztül - Tárlat Miskolcon

Először látható Magyarországon magyar nyelven a 2011-es magyar uniós soros elnökség alkalmából készített, a kontinens több országát bejárt Hidak, korok, Budapest című tárlat. A miskolci városháza aulájában keddtől szeptember végéig látható kiállításról Módos Péter, a szervező Európai Utas Alapítvány kurátora beszélt az InfoRádióban.

Módos Péter elmondta, a kiállítás bemutatja Budapestet mint a Duna partján fekvő várost, valamint a folyó és az urbanisztika kapcsolatát. Hozzátette, ugyanakkor ad egy történelmi áttekintést is.

„Az elmúlt háromszáz év eseményeit ragadja ki a hidak történetére fókuszálva, az első csónakos átkelésektől kezdve egészen napjainkig. Budapest életében a hidak nagyon fontos szerepet játszottak, 1956, 1848-49 a történetükön keresztül nagyon pontosan és jól megmutathatók - fogalmazott az Európai Utas Alapítvány kurátora.

Módos Péter hozzátette, megmutatja azokat a személyiségeket is, akik sokat tettek a városért, akiknek sokat köszönhet, közülük kiemelkedik Széchenyi István.

„A kiállítás 2011 óta bukkan fel Európa különböző városaiban. Az első strasbourgi bemutató óta, amely angol és francia nyelven zajlott le, szerepelt már Olaszországban, Németországban, Ausztriában, Romániában, Horvátországban, Szlovéniában. Az a furcsa, hogy magyarul Magyarországon most először mutatják be” - mondta el az Európai Utas Alapítvány kurátora.

Módos Péter hozzátette, bemutatták már magyar nyelven, de elsősorban a határon túli területeken. Kiemelte, az Európai Utas Alapítványnak nagyon jó a kapcsolata a kárpátaljai képzőművészekkel, amikor Miskolcon bemutatkoztak, a galéria vezetője felvetette a most meg is valósuló kiállítás lehetőségét.

„Nagyon örülök, hogy Miskolc egyik legjobb irodalmára, Serfőző Simon Kossuth-díjas költő írt bevezetőt a kiállításhoz. Remélem, hogy sikert fog aratni ezzel a kiállítással a miskolci galéria. A Városháza aulájában mindig érdekes kiállítások vannak, amelyeken általában nagy az érdeklődés” – tette hozzá Módos Péter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.20. péntek, 18:00
Lehel László
a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója
Uniós csúccsal ért véget a magyar EU-elnökség – von der Leyen és Orbán Viktor is számot vetett

Uniós csúccsal ért véget a magyar EU-elnökség – von der Leyen és Orbán Viktor is számot vetett

A magyar uniós elnökség mérlege kedvező, hiszen számos fontos döntést hoztak az európai belső és külső kapcsolatok erősítése érdekében, beleértve Románia és Bulgária teljes Schengen-integrációját. Az ukrajnai háború továbbra is az unió fő prioritásai közé tartozik: az EU célja, hogy 2025-ig stabil finanszírozást biztosítson az országnak, miközben az ottani energiabiztonságot és az újjáépítést is támogatja – értékelték a helyzetet az Európai Unió csütörtöki csúcstalálkozóját követően Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Orbán Viktor magyar miniszterelnök, valamint Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke értékelték.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×