Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Jön az orfűi Medvehagyma-fesztivál

Gasztronómiai különlegességek mellett kulturális programokkal és koncertekkel is várja vendégeit a Medvehagyma Fesztivál, amelyet április második hétvégéjén immár tizenharmadik alkalommal rendeznek meg a Pécshez közeli Orfűn.

Serényi Róbert, az esemény egyik főszervezője a fesztivált beharangozó pénteki pécsi sajtótájékoztatón elmondta, hogy április 9. és 10. között mintegy harminc programmal várják a résztvevőket.

A rendezvénysorozat április 9-én ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a Medvehagyma-szobornál, majd átadják az újonnan épült Orfűi Medvehagyma házat, valamint medvehagymaszobát avatnak a Kemencés Udvarban található Tájházban.

A résztvevők élményvonatra szállva utazást tehetnek a Pécsi-tó körül, szedhetnek a növényből és megkóstolhatják mesterszakácsok medvehagymás ételeit is.

Szombaton könnyűzenei koncertek mellett színházi műsorral készül a Pécsi Baptista Gyülekezet és a SonadorGrupo Színtársulat. Vasárnap egyebek mellett népzenei műsor és táncház is várja a résztvevőket, a fesztivál keretében kézművesek és helyi termelők kínálják portékáikat.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón mintaértékűnek nevezte, hogy a civil kezdeményezésként indult fesztivált az orfűi önkormányzat felkarolta, és hogy azt már a Baranya Megyei Önkormányzat is támogatja.

Nagy Csaba (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnöke kitért arra, hogy a megyei önkormányzat csütörtökön adott be egy 65 millió forintos baranyai fejlesztést előirányzó TDM-pályázatot, amelynek jelentős részéből Orfűt és környékét is fejleszteni kívánják.

A medvehagyma - népies nevén sásihagyma - gyöngyviráglevél-kinézetű, fokhagymára emlékeztető illatú, vadon termő fűszernövény. Bár szinte az egész országban előfordul, a legtöbb a Mecsekben és a Bakonyban terem belőle. Sós íze miatt a sószegény diétát tartók számára is ajánlják, de fogyasztani a friss, üde zöld leveleit célszerű, mert ha már virágot nevel, az íze élvezhetetlen lesz.

Szezonja csak néhány hétig tart, de áprilisban Orfű környékén olyan sok van belőle, hogy fokhagymaillat lengi be a Mecsek kirándulóútjait.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×