Az ázsiai filmek legrangosabb mustrájának számító fesztivál a Paradise in Service című tajvani drámával nyílt meg a dél-koreai kikötővárosban. Doze Cseng-cer Niu negyedik nagyjátékfilmje egy frontvonalbeli katonai bordélyban szolgálatot teljesítő fiatalemberről szól.
A tíznapos mustrán különböző szekciókban 79 ország 314 filmjét mutatják be, 15 alkotással többet mint tavaly. Az Ázsián kívüli világ filmművészetére kitekintő World Cinema program 53 munkája között láthatja a közönség a Fehér Istent, amely a cannes-i filmfesztivál Un certain regard programjában elnyert díj után idén a legjobb külföldi film Oscar-nevezési mezőnyében képviseli Magyarországot.
Tavaly Szász János A nagy füzet című alkotását vetítették Puszanban.
Az ázsiai fesztiválra, amellyel párhuzamosan nagyszabású filmvásárt és projektvásárt is rendeznek, a filmvilág számos kiemelkedő alkotója látogat el. Vendégül látják idén Puszanban a megnyitót moderáló Ken Vatanabe japán színészt, Régis Wargnier francia filmrendezőt és Asia Argento olasz rendezőnőt is.
A fesztivál honlapja szerint (www.biff.kr) Tarr Béla Kossuth-díjas magyar filmrendező, valamint Aszgar Farhadi Oscar-díjas iráni rendező (Nader és Simin - Egy elválás története) mesterkurzust tart a mustrán.
Tarr idén az Ázsiai Filmakadémia (AFA) elnevezésű oktatási program dékánja. A következő ázsiai filmes nemzedék felkészítésével foglalkozó workshopot minden év őszén rendezik meg a BIFF programjához igazítva. A Sátántangó és A torinói ló rendezője már korábban is járt a Puszani Filmfesztiválon: 2012-ben ő volt a BIFF egyik versenyprogramja, a New Currents (Új áramlatok) szekció nemzetközi zsűrijének elnöke. Erre a feladatra idén Aszgar Farhadit kérték fel.
A Puszani Filmfesztivál október 11-én a Gangster Pay Day című hongkongi akciókomédiával zárul. A Li Po-cseung rendezte film egy bűnbanda főnökéről szól, aki belehabarodik egyik emberének szeretőjébe.
Svédországból szívták le a mezőkövesdi férfi bankszámláját






