Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Aki megfordította a Dunát

A Dunáról és a folyóhoz kötődő emberekről írt könyvet Nick Thorpe újságíró, a BBC közép-kelet-európai tudósítója. A The Danube című kötet a Yale University Press gondozásában jelent meg.

"Egyszer Budapest felé repültem Nairobiból, és sok órát töltöttem a Nílus folyó felett. Elaludtam, a Fekete tengernél ébredtem és hirtelen úgy éreztem magam, mintha a Nílus újrakezdődött volna - pedig az a Duna volt. Nagyon tetszett" - mesélte el az InfoRádiónak egyik meghatározó élményét a folyóról Nick Thorpe.

"A másik, talán fontosabb ok, ami a kötet megszületéséhez vezetett, az volt, hogy eddig minden könyv, amelyet a Dunáról olvastam, lefelé vezetett. Én fordítva szerettem volna megtenni ezt az utat. Úgy éreztem, az eddigi kötetek nyugat-európai szemszögből íródtak, s mintha kicsit primitívebb népeknek állították volna be a kelet-európaiakat. Én fordítva törekedtem erre: közép-európai szemmel nézni Európát - mutatott rá az újságíró.

"Hogyan készült a könyv? Hallgattam az emberek történeteit: bizonyos szempontból tehát ez egy mesekönyv. Nincs benne erős értelmiségi irány, inkább a mindennapi emberekről, a révészekről, a határőrökről, a földeken dolgozókról szól" - ismertette Nick Thorpe.

Elmondta, hogy egy éven át követte a Duna folyamát. Fontos elve volt, hogy mindvégig közel maradjon a folyóhoz., és mindenkivel beszélt, akivel csak találkozott.

Jelezte: szeretné, ha a könyv magyar fordításban is megjelenne.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×