eur:
389.13
usd:
361.8
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Megújul az Alföldi Galéria

Megújul a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériának a város képzőművészeti hagyományait bemutató állandó kiállítása - közölte Nagy Imre művészettörténész, a Tornyai János Múzeum igazgatója hétfőn a helyszínen.

A szakember az Alfa-program keretében megvalósuló beruházásról tartott sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt hónapokban megújult a múzeum egyik kiállítóhelyének számító galéria emeleti termeiben eredetileg 1985-ben megnyílt kiállítás infrastruktúrája: korszerűsítették a világításrendszert, a burkolatokat és installációs eszközöket, valamint új térelválasztó elemeket építettek be.

Az Alföld művészete című kiállítást a termek felújítását követően szakmailag is átalakítják és bővítik. Az október első hétvégéjén nyíló állandó tárlat látogatói a termekben végigkövethetik a vásárhelyi festészet változását a város első "bejegyzett" művészétől, Gosztonyi Józseftől Tornyai Jánosig. Külön teremben állítják ki a falusi ember gondolkodás- és érzésvilágát egyedi hangulatú képein ábrázoló Tóth Menyhért hagyatékának legszebb darabjait.

Az emeleti szinten egyik új teremben - Dömötör János, néhai múzeumigazgató álmainak megfelelően - a város 1945 utáni művészetét bemutató kiállítási szekció nyílik, többek között Kohány György és Németh József alkotásaival. Egy külön helységben Wiener Tibor egykori görögkeleti lelkész különleges művészettörténeti értéket képviselő gyűjteményének legkiválóbb darabjai kapnak helyet. Itt a két világháború közötti magyar festészet olyan kiválóságainak alkotásait láthatja majd a közönség, mint Kádár Béla vagy Scheiber Hugó.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×