Infostart.hu
eur:
386.15
usd:
331.8
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Schöpflin: nem biztos, hogy az unió bővítése jól sikerült

Schöpflin György (Fidesz-KDNP) szerint az unió másképp kezeli a közép-európaiakat, mint a régi tagállamokat, ezért nem biztos, hogy a bővítés jól sikerült. A néppárti európai parlamenti képviselő kedden Budapesten a Közép-európai Kulturális Intézetben tartott előadásában hangsúlyozta: a közép-európaiak cselekvőképessége nagyobb, mint amit a Nyugat feltételez, a nagy államok mégis gyakran beavatkoznak a térség országainak ügyeibe, igaz, a délkelet-európaiak életébe még inkább.

Schöpflin György azt mondta, hogy Közép-Európát összeköti a hasonló gondolkodás, ezért gyakran könnyen megértik egymást az itt élők, bár a történelmi sérelmek, a nemzeti problémák ezt akadályozhatják.

A politikus a történelmi visszatekintés után az Európai Unióról szólva annak a véleményének adott hangot, hogy az EU felkészületlenül fogadta az új tagállamokat 2004-ben és 2007-ben, nem vette figyelembe a térség sajátosságait. Az unió szerinte nem ismeri el a kommunizmus alatt szerzett sérelmeket és azt, hogy a múltnak Közép-Európában nagy a szerepe. A régi tagállamok abból indulnak ki, hogy a közép-európai országoknak meg kell tanulniuk, miként kell európainak lenni - tette hozzá.

Kijelentette: az unió másképp kezeli a közép-európaiakat, mint a régi tagállamokat, ezért egyre inkább az látszik, nem biztos, hogy a bővítés jól sikerült. Kilenc év elteltével a 2004-ben csatlakozó országok - Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Málta, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia - még mindig új tagállamoknak számítanak, és nem tudni, hogy ez meddig lesz még így - mondta Schöpflin György.

Jól definiálható és a nyugati országok gondolkodásmódjától sok mindenben alapvetően eltér a közép-európai gondolkodás - mondta az előadás előtt Schöpflin György. Az Európa Parlament képviselője kedden este a Közép-európai Kulturális Intézetben tart előadást erről. Más típusú gondolkodásmódokkal hasonlítja össze keddi előadásában Schöpflin György, az Európa Parlament képviselője a közép-európai észjárást. Az InfoRádiónak elmondta: az angolszász gondolkodásra az jellemző, hogy ők pragmatikusak, mindig az előttük álló feladat megoldására törekednek, nem gondolkodnak a megoldás nem szándékolt következménye.

A közép-európai gondolkodás bizonyos elemei egyformák a magyarok és a csehek, lengyelek, horvátok, és többnyire a románok esetében is - vélekedik Schöpflin. Ennek a gondolkodásmódnak az a lényege, hogy mi azt mondjuk: "nézzük meg teljes egészében, mi a probléma, és próbáljuk abból levezetni, hogy mi a megoldandó és a megoldható ebből.

A képviselő arról is beszélt, hogy a felmérések valóban igazolják, hogy a magyarok meglehetősen pesszimisták. Schöpflin György ezt arra vezeti vissza, hogy "Trianon óta mi vergődünk", próbáljuk megtalálni azokat a lehetőségeket, ahol mi saját magunk tudunk dönteni a sorsunkról.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×