Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Visszatér Budapestre "A fal"

Harminc évvel a Pink Floyd kultikus "The Wall", vagyis "A fal" című albumának koncertturnéját követően ismét bemutatja a lemez anyagát Roger Waters, az egykori zenekar egyik frontembere a Papp László Budapest Sportarénában.

A Pink Floyd 1979-ben megjelent dupla-albuma egy Roger Waters énekes - dalszerző - basszusgitáros által ihletett rocksztár, Pink személyes traumáit végigkövetve mutatta be a bezárkózást és társadalomtól való elidegenedést, ami által képletesen is falat épített maga körül, majd keserves munkával sikerült lebontania azt.

A The Wall több mint 10 millió eladott példánnyal a Pink Flyod történetének egyik legsikeresebb albuma, amelyet 1980-ban és 1981-ben egy mindössze négy állomásból és 31 koncertből álló turné, az azt feldolgozó koncertlemez, majd Alan Parker mozifilmje követett. Roger Waters ezt követően mindössze egyszer, 1990-ben, a berlini fal leomlásának emlékére játszotta el a lemez anyagát az újraegyesített városban, neves előadók közreműködésével.

Az albumhoz kapcsolódó koncertet és a mozifilmet teátrális és szürreális látványvilága is emlékezetessé tette, amelynek régi elemei - a színpadon látható fal, a gyermekkori traumákat jelképező édesanyát és osztályfőnököt ábrázoló óriási bábok - mellett a mozifilmből vett animációs jelenetek és aktuálpolitikai, pacifista utalások is kerültek a színpadi produkcióba.

Az egykori és a jelenlegi produkció közti eltérésekről Roger Waters azt mondta a brit Absolute Radiónak, hogy "két szembetűnő különbség van: az egyik, hogy a vetítéstechnika hihetetlenül fejlettebb, a másik pedig az, hogy kibővítettem A fal narratíváját. Már nem csupán Pinkről szól a történet, hanem sokkal inkább egy geopolitikai mű, ami az államokat, vallásokat és ideológiákat elválasztó falakról szól. Tehát sokkal direktebb háborúellenes nyilatkozat lett, mint volt".

Az idei turnén Roger Waters mellett a 12 tagú együttesben ismét közreműködik az eredeti 1980-as fellépések két gitárosa, Snowy White és Dave Kilminster, a billentyűknél pedig Waters fia, Harry foglal helyet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nagyot ment az AfD a választáson, de egy miniszter vezetheti Rajna-vidék-Pfalz tartományt

Nagyot ment az AfD a választáson, de egy miniszter vezetheti Rajna-vidék-Pfalz tartományt

Harmincöt év után ismét Rajna-vidék-Pfalz kormányzó pártja lehet a kereszténydemokrata CDU a vasárnap tartott helyi parlamenti választások esti részeredményeként. A nagy vesztes – akárcsak két héttel ezelőtt Baden-Württembergben – a szociáldemokrata SPD. A párt három és fél évtized után várakozáson alul szerepelt, és csakis kisebbik koalíciós partner lehet.

Irán szerint a Hormuzi-szoros nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az ellenségekkel kapcsolatban állókat

A Hormuzi-szoros továbbra is nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az "Irán ellenségeihez" kapcsolódó hajókat – jelentette be vasárnap Irán ENSZ-tengerészeti ügynökségének képviselője.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×