Infostart.hu
eur:
355.7
usd:
311.57
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Budapesten nyomoznak majd a Helyszínelők?

Elképzelhető, hogy hamarosan Budapesten nyomoznak majd az amerikai sikersorozat, a Helyszínelők sztárjai. A Raleigh Studios új budapesti, rákospalotai filmstúdiója ugyanis hivatalosan április 1-jén megnyílik, és mozifilmek mellett televíziós sorozatokat is gyárthatnak a komplexumban. A 70 millió dolláros beruházás első nyitópartiját csütörtök este tartották Los Angeles-ben, amelyen a magyar főkonzul is részt vett.

Ez a filmes beruházás különbözik az eddigiektől, mert eddig alapvetően pénzügyi befektetésekre korlátozódtak a hollywoodi projektek - mondta az InfoRádiónak a Los Angeles-i magyar főkonzul annak kapcsán, hogy a Raleigh Studios budapesti stúdiója április 1-jén nyílik meg.

Bokor Balázs hozzátette: ez az első eset, hogy Amerikában már régóta működő stúdió áll egy magyar stúdió hátterében. Jelenleg 70 millió dolláros beruházással kilenc épület áll a XV. kerületben.

A főkonzul hangsúlyozta: Magyarországot kiemelt figyelemmel kísérik az amerikai filmesek, és számos projekt tervezésében Budapesttel számolnak.

A Raleigh Studiosban nemcsak filmeket, hanem népszerű sorozatokat is forgatnak, így a Miami helyszínelőket is. Mindez azt jelenti, hogy nem kizárt: Budapesten is nyomoznak majd a Helyszínelők sztárjai.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×