Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Elhunyt Bujtor István

Hatvanhét éves korában elhunyt Bujtor István színész. A veszprémi színházat igazgató művész július végén került kórházba életveszélyes állapotban.

Bujtor István, eredeti nevén Frenreisz István 1942. május 5-én született, neves budapesti család tagjaként. Nagyapja Gundel Károly vendéglős, testvére a zenész Frenreisz Károly, féltestvére pedig Latinovits Zoltán színművész volt.

Diplomát a Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett, majd a győri Kisfaludy Színházhoz, később a budapesti József Attila színházhoz került. A hetvenes években a Pécsi Nemzeti Színház és a Vígszínház tagja, majd 1978-től a Mafilmnál dolgozott. 1989-től közel egy évtizeden át a székesfehérvári Vörösmarty Színház majd 2008-tól a veszprémi Petőfi Színház igazgatója volt.

Legemlékezetesebb alakításai talán mozi- és tévéfilmbeli szerepeihez, illetve televíziós sorozatokhoz köthetők - több mint 70 mozifilmben, tévéfilmben vagy sorozatban játszott. Első filmszerepét A kőszívű ember fiai egyik mellékszerepében játszotta, szerepelt a Dunai hajós és a Sándor Mátyás című Verne-adaptációkban, Az oroszlán ugrani készül című kelet-európai kémtörténetben vagy Szomjas György Talpunk alatt fütyül a szél című alkotásában.

A legtöbben mégis az Ötvös Csöpi-filmekkel zárták szívükbe, amelyekben két nagy szerelme, a Balaton és a vitorlázás is szerepet kapott. A Pogány Madonna című filmet több folytatás követte moziban és a tévében is, köztük a Csak semmi pánik, Az elvarázsolt dollár, a Hamis a baba és a Zsaruvér és csigavér című sorozat.

A szakállas, verekedős, zord külseje ellenére melegszívű Eötvös Csöpi figurája sok hasonlóságot mutatott Bud Spencer filmszerepeivel, akinek 39 alkotásához kölcsönözte Bujtor István hangját. Ahogy Ötvös Csöpinek elválaszthatatlan társa volt a Kern András által játszott Kardos doktor, ugyanígy emlékezetes csendőrpárost alakította Bors című tévésorozatban Dezsőként az Oszit játszó Koncz Gáborral.

Bujtor István július végén került életveszélyes állapotban a veszprémi kórházba. Állapota fokozatosan javult, csütörtökön az InfoRádió is beszámolt róla hír, hogy a művész rehabilitációját Budapesten folytatják. Bujtor István 67 éves volt.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×