Infostart.hu
eur:
385.09
usd:
331.62
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

MOL-tanszék létesül és mesterkurzus indul a Pannon Egyetemen

Mol ásványolaj és széntechnológiai intézeti tanszéket hoznak létre még szeptemberben a Pannon Egyetemen, a jövő év februárjában pedig Mol ásványolaj és petrolkémiai technológiai mesterkurzust indítanak; erről pénteken írt alá szerződést Veszprémben Rédey Ákos, az egyetem rektora és Mosonyi György, a Mol Nyrt. vezérigazgatója.

A Pannon Egyetemen működik 1951 óta az ország egyetlen ásványolaj-feldolgozó tanszéke - mondta a rektor az aláírást megelőző sajtótájékoztatón, hangsúlyozva, hogy a "Mol-tanszék" az egyetem mérnöki karán belül működik majd, de lesz egy kihelyezett részlege Százhalombattán is. Rédey Ákos elmondta: a Mol-mesterszakon négy féléves képzésben 15-20 hallgató tanulhat februártól. A tervek szerint a későbbiekben angol nyelven is folyik a majd az oktatás, ugyanis a kurzusra felvettek kiemelt képzésben részesülnek és nemzetközileg elismert diplomát kapnak - tájékoztatott a rektor. Megjegyezte, hogy a Mol-mesterképzésre külföldi diákok jelentkezését is várják.

Elmondta: a tanszéken a Mol Nyrt. szakemberei is több tantárgyat oktatnak majd, a hallgatók pedig a Mol-csoport üzemeiben tölthetik a gyakorlati idejüket, továbbá a cég biztosítja a diplomamunkáik elkészítéséhez a konzulenseket.

Mosonyi György hangsúlyozta, hogy a Mol-csoport mérnökeinek a 71 százaléka Veszprémben végzett, tehát a cég alapvető utánpótlás bázisa a Pannon Egyetem. Évente 80-100 friss diplomást vesznek fel - tette hozzá a vezérigazgató. Mint mondta: eddig is kiváló mérnököket "kaptak" Veszprémből, de most tovább kívánnak lépni, azaz már az egyetemi képzés során szerezzenek meg olyan ismereteket a hallgatók, amelyeket eddig a gyakorlati életben tanultak meg.

A vezérigazgató rámutatott: a Mol Nyrt. "jelen van" Ausztriában, Csehországban, Horvátországban, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában, s azt szeretnék, ha a Pannon Egyetem a posztgraduális képzésben is olyan színvonalat tudna nyújtani, hogy ne kelljen a cég mérnökeit Franciaországba, Angliába és az Egyesült Államokba küldeni továbbképzésre. Fontos lesz tehát az angol nyelvű tanítás is, hogy mérnökeik bárhol Európában, a világban kommunikálni tudjanak, különösen a speciális szakmai témakörökben - tette hozzá.

A Mol sikerei azon múlnak, hogy milyen a szakember utánpótlása - jelentette ki a vezérigazgató.

A Mol-csoport évente a vele kapcsolatban álló egyetemek kutatás-fejlesztésére közel 500 millió forintot fordít, a felsőoktatást pedig 300 millióval támogatja, s az utóbbi összegből több mint 100 milliót a veszprémi egyetem kap - mondta Mosonyi György.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×