Kiéleződnek a problémák, a feszültségek. De olyan reménység is van bennem, hogy az eddig eluralkodott anyagi értékrend, jóléti, fogyasztói társadalmi mentalitás megváltozhat.

Vagyis az erkölcsi értékek kerülnek előtérbe?

Igen. Erkölcsi értékek, magatartásminták értéke, emberi kapcsolatok, segítő viszonyulások, szponzorálás, szociális támogatás, adakozás, az önkéntesség felértékelődése. És ha ajánlhatnék valamit a politikának, akkor az az lenne, hogy próbálja elősegíteni a társadalomban meglévő tendenciákat. Ezeket persze központilag nehezen lehet fejleszteni, de azért sok mindent lehet tenni.

Mit gondol, az egyén hogyan találja meg a helyét? Kaphat viselkedésmintákat? Egyelőre úgy tűnik, hogy sem az elit, sem azok, akik vezetőként állnak az élen, nem tudnak olyan viselkedésmintákat szolgáltatni, ami a helyes utat mutatná.

A többi között ezen a területen lenne nagy jelentősége annak, hogy átalakuljon kicsit a lelkületünk. Dekonstruálni kellene a mai szokásokat, hogy ne ott keressük az értékeket és viselkedésmintákat, ahol nincsenek a helyükön - a politika sosem a kívánatos magatartásformák gyűjtőhelye volt -, hanem más közegben. Jó lenne, ha megpróbálnánk tájékozódni, és megismernénk kicsit önmagunkat.

Lehet, hogy túl kitettek vagyunk a média hatásainak, és hiányzik a társadalmi diskurzus, az emberek pedig elidegenedtek egymástól. Nincs igazi párbeszéd, figyelmes kommunikációk egymás felé, hanem sablonok, időtöltő szokások, sematikus társasági élet.

Ez már a '70-es, '80-as években elkezdődött, amikor egyrészt oldódott az embereket összetartó félelem, és ennek leküzdésére szolgáló rejtett ellenzékiség és humor, vicckultúra, és elkezdődött a vagyonosodás. Amikor hirtelen titkok lettek, amikor hirtelen mindenki fogyasztani akart, de ezt titkolta. Számos páciensemtől hallottam például, hogy az autóját a munkahelyétől több utcára állította le, hogy ne lássák, mivel jár.

Aztán jött a rendszerváltás, amikor a fogyasztói világ kibontakozott. Ez komoly üzenet lehetett volna a politikánk, hogy vigyázzon, mert a társadalomban nagy elfojtott erők vannak. Aztán megkezdődött a politikai kettéosztottság, amikor rengeteg kapcsolat megszakadt, és mindenki bezárult, csak a bizalmas politikai barátjával beszélt a nézeteiről, gyakran más családtagjaival sem. Talán azért is merevebb mindenki, mert senki sem biztos a szíve mélyén. Nincs birtokában az összes információnak, érzi, hogy manipulálják, érzi, hogy túlegyszerűsítettek a dolgok ebben a kétpólusú politikai értékrendben és információs rendszerben.

De a civil társadalomban még megvan ez az elfojtott erő, amiről beszélt?

Úgy érzem, hogy igen. Amikor kommunikációs zavarok vannak az emberek között, ezeket jó lenne felbontani, másfajta lelkületet kialakítani. Hogy kíváncsiak legyenek az emberek egymás véleményére. Kényes kérdésekről úgy is tudjanak beszélni, hogy ne kelljen meggyőzni egymást. Eközben pedig mégiscsak érinteni kellene az alapkérdéseket, hogy mi végre vagyunk az életben, mit, hogyan és miért csinálunk.

Az alapvető intézmények válságban vannak. Alig van már házasság, nem születnek gyermekek. Valamilyen módon a társadalmi élet egész szövete felbomlóban van.

Közben pedig az lehet a válság pozitív kimenetele, hogy világossá válik: hiába csinálunk bármit, teljesen nem tudjuk bebiztosítani magunkat. Az ingatlanjainkat megadóztatják, a pénz elértéktelenedik, ha ugyan nem megy a bank is csődbe. És lehet, hogy tényleg be kell érnünk kevesebbel, amikor jobban a szemünk elé kerül az, aki tényleg bajban van.