Infostart.hu
eur:
365.51
usd:
316.7
bux:
152422.45
2026. szeptember 15. kedd Enikő, Melitta
Erdõtûz füstje a Kithairon-hegyen, az Attika régióban, Athéntól északnyugatra fekvõ Porto Germeno környékén 2026. augusztus 3-án, amikor negyedik napja pusztítanak a lángok Görögországban.
Nyitókép: MTI/AP/Pétrosz Jannakurisz

Az elöregedés okozza a sorozatos tragédiákat a görög tűzoltók szerint

Az elöregedett elektromos hálózat lehet a felelős a Görögországban idén kitört erdőtüzek mintegy háromnegyedéért – jelentette a Kathimerini című görög lap a tűzoltóság adataira hivatkozva.

A tájékoztatás szerint mind a Krétán, mind pedig az Athénban augusztus elején kitört tüzeket az elektromos hálózat meghibásodása folytán felcsapott szikrák okozták, amelyek lángra lobbantották a növényzetet.

A hálózatot ugyanúgy karban kell tartani, mint egy autót; ha nem végzik el a szükséges javításokat, a hálózat ugyan nem áll le, de nem tudni, meddig működik még és mennyire biztonságosan – közölte egy, a lap által megszólaltatott szakember.

Görögország mintegy 250 ezer kilométeres elektromos hálózatának nagy része a föld fölött húzódik. A hálózatot működtető, részben magánkézben lévő Deddie villamosenergia-elosztó hálózati vállalat magáncégeken keresztül tartja karban a, lapnak névtelenül nyilatkozó szakemberek által „rendkívül elöregedettnek” minősített hálózatot.

A szakemberek emellett rámutattak arra is, hogy az évtizedeken át épített hálózatot eltérő anyagokból állították össze, amelyeket más és más gyártótól szereztek be, az ebből az okból eltérő műszaki szabványokkal rendelkező részeknek pedig a karbantartása is nehezebb.

A lapban idézett jelentésben kiemelték, hogy a hálózat föld alá vezetése egyelőre nem valósítható meg, az ugyanis ötször annyiba kerülne, mint a föld fölött húzódó vezetékek.

Nyitókép: Erdőtűz füstje a Kithairon-hegyen, az Attika régióban, Athéntól északnyugatra fekvő Porto Germeno környékén 2026. augusztus 3-án, amikor negyedik napja pusztítottak a lángok Görögországban.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton az Arénában: egyre jobban kerestek az orosz katonák, de már ez sem elég, ezért jöhet mozgósítás

Bendarzsevszkij Anton az Arénában: egyre jobban kerestek az orosz katonák, de már ez sem elég, ezért jöhet mozgósítás

Oroszországnak havi 30 ezer katonát kellene toboroznia az ukrán frontra, de erre már úgy sem képes, hogy 12 millió forintnak megfelelő összeget ígér a jelentkezőknek. Ez a magyarázata a 300 ezres mozgósításról szóló híreknek – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.

Megválasztotta az új alkotmánybírákat az Országgyűlés, le is tették az esküjüket

Megválasztotta az Alkotmánybíróság öt új tagját az Országgyűlés kedden titkos szavazással. A Fidesz és a KDNP „illegitimnek” tekinti a választást, ezért nem vett részt benne. A parlament már döntött a szakképzésről és az ügynökaktákról is, ma még szavaznak a dízeltámogatásról és a dohánytermékek jövedéki adójának emeléséről is.
Állampapírok, befektetési alapok, vagyonadó: mi jön a magyarok féltett megtakarításainál? – Napokon belül kiderül

Állampapírok, befektetési alapok, vagyonadó: mi jön a magyarok féltett megtakarításainál? – Napokon belül kiderül

Hogyan alakul át a magyar állampapírpiac, és milyen szerepet szán az ÁKK új vezetése a lakossági megtakarítóknak? Mi lesz a gazdagok pénzével a vagyonadó és a vagyonkezelési struktúrák változásai közepette? Milyen piaci környezetben kell helytállniuk a hazai alapkezelőknek, és mik lehetnek a következő időszak legnyerőbb befektetései? Többek között ezekre a kérdésekre kaphatnak választ azok, akik regisztrálnak a Portfolio szeptember 23-ai Future of Finance 2026 konferenciájára. Velünk lesz a témában Balogh Csaba az Államadósság Kezelő Központtól, Kadocsa Péter a VIG Alapkezelőtől, Samu János a Concorde-tól és Vízkeleti Sándor az Amundi Alapkezelőtől, ám a lista messze nem teljes.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×