Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Palackorrú delfin. Fotó: Wikipédia
Nyitókép: Fotó: Wikipédia

Mimmo nem akar elköltozni Velencéből - videó

A több mint egy hónapja a velencei lagunában úszkáló delfint megpróbálták a nyílt tengerre terelni, de néhány óra múlva visszatért a Canal Grandéra. A következő napokban ismét megkísérlik biztonságosabb vizekre vinni.

A lagúnák városába költözött delfin híre bejárta a világot, és az is elterjedt, hogy a helyiek Mimmo névre keresztelték el. A velencei kikötőkapitányság koordinálásával a helyi parti őrség, tűzoltóság, pénzügyőrség, rendőrség és polgári védelem vízi járművei vasárnap együttes akcióval megpróbálták Mimmót kiterelni a Canal Grande csatornájáról: hajókra felszerelt szonárral, vagyis hanghullámokat alkalmazó berendezéssel először a Biennaléról ismert sziget előtti mélyebb vizekre csalogatták, és azt remélték, hogy onnan továbbúszik a nyílt tengerre.

Mimmo a Biennale magasságában néhányszor kiugrott a vízből, majd nyoma veszett, úgy tűnt, hogy távozott a városból. Hat óra elteltével azonban ismét megjelent a szigetek között. A padovai egyetemen működő, a vészhelyzetbe került cetfajtákat segítő gyorsbeavatkozási csapat (Cert) szerint Mimmónak minél előbb el kell hagynia a városi vizeket. A legutolsó felvételek azt mutatják, hogy az állat felső uszonya sérült. A következő napokban ismét megpróbálják elcsalogatni.

Mimmo júniusban érkezett meg Chioggiába, utána pedig továbbúszott egészen Velencéig, ahol október első hetében jelent meg, és azóta Mimmo a velencei városi csatornákban él. A hím delfin jó egészségnek örvend, közel 200 kilogramm súlyú, és 180 centiméter hosszú.

Guido Pietrolungo, a Cert kutatója szerint Mimmo azért választotta a Canal Grandét, mivel az utóbbi időben a velencei csatorna hőmérséklete és sótartalma ugyanakkora, mint az Adriai-tengeré, ráadásul a velencei vizek tele vannak hallal, tehát a kellemes vizekben bőven akad tápláléka.

Mimmo szemmel láthatóan nem fél a körülötte zajló hajóforgalomtól: a velencei taxisok jelzik mindenkinek, hogy éppen hol tartózkodik, nehogy valamelyik hajó túl közel haladjon el mellette. Mindenkit arra kértek, ne hajtson túl gyorsan a csatornákon, és ha Mimmo kiugrik a vízből, legalább ötvenméteres távolságot hagyjanak neki, hogy biztonságban lehessen.

A város betiltotta a "delfinturizmust": Mimmót nem szabad megközelíteni szelfikért, nem szabad dudálni, kiabálni neki, és tilos ételt dobni is neki, ahogy labdázni sem szabad vele. Az állatvédők szerint a delfint el kell költöztetni, nem maradhat városi, forgalmas környezetben, ahol folyamatosan veszélynek van kitéve.

Az Euronews olasz nyelvű hírportáljának Laura Pintora etológus, a WWF tengerifauna-szakértője hétfőn hangoztatta: nem elegendő, hogy a hajók biztonsági távolságot tartanak be. Pintora szerint ennél sokkal többre van szükség, egyértelmű szabályokra, állandó ellenőrzésre, mivel a delfin nem háziállat, és nem állatkerttől van szó. "Mimmo mint élőlény tiszteletet és védelmet érdemel" - jelentette ki.

Olaszországban nem ritka, hogy delfinek költöznek be kikötőkbe, csatornákba, városi tengeri környezetekbe. Idén májusban a római Tevere-folyó torkolatához szokott oda delfin, egy másik pedig szeptemberben a trieszti kikötő hajói között telepedett le.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×