Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
A Lufthansa légitársaság egyik repülőgépe.
Nyitókép: Unsplash

Tomboló utas miatt kellett kényszerleszállást végrehajtania a Lufthansa gépének

A társaság gépen Chicagóból tartott Frankfurt felé, de még az Egyesült Államok területén meg kellett szakítani az utazást egy férfi miatt, aki több utastársára is rátámadt.

Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy Chicagóból Frankfurtba tartó Lufthansa-járatnak szombaton – írja a Bild híradása nyomán az Index. A gépnek Bostonban kellett leszállnia, a társaság pedig annyit közölt, hogy egy randalírozó utas miatt volt szükség az út megszakítására.

A gép 362 utassal a fedélzetén indult Németországba, azonban a személyet úgy döntött, megszakítják az utazást. A Lufthansa szóvivője csak annyit árult el korábban, hogy egy utassal akadtak problémáik.

A német lap szerint a szóban forgó férfi több utastársára is rátámadt, könnyebb sérüléseket okozva több személynek. A szóvivő a német RTL-nek nyilatkozva azt mondta, kezdetben semmi gond nem volt az illetővel, szokványos módon jelentkezett be és nem mutatott feltűnő viselkedést.

A tomboló utast Bostonban a helyi hatóságok őrizetbe vették. A fennmaradó 361 utas számára a társaság szállást biztosított, illetve más járatokkal juttatta tovább Frankfurt felé.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×