Infostart.hu
eur:
362.46
usd:
322.75
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
XIV. Leó pápa audienciát tart a Vatikán VI. Pál pápa termében 2025. május 12-én.
Nyitókép: MTI/EPA-ANSA/Ettore Ferrari

Elhagyta a Vatikánt a pápa

Vatikán Állam vezetőjeként XIV. Leó pápa első látogatása az olasz köztársasági elnöki palotába vezetett, ahol Sergio Mattarella államfő fogadta kedden.

Sergio Mattarella a pápaválasztást követően látogatott el a Vatikánba, ezt viszonozta most a pápa, akinek a hagyomány szerint az első államfői látogatása Róma városába vezetett.

Az olasz fővárosban jelképes pillanatnak számít, amikor az egyházfő elhagyja Vatikán Államot, keresztülhalad a Rómát kettészelő Tevere folyón, majd a városközponton át egészen a Quirinale elnöki palotáig megy, amely az ország egyesítése előtt a pápák tulajdonát képezte.

XIV. Leó pápát a Vatikántól az olasz elnöki testőrök, a corazzierik kísérték motorral egészen a Velence térig, majd onnan lóháton haladtak előtte. A pápa egy sötét színű, zárt terepjáróval tette meg az utat.

Eddig hat pápa látogatott el az államfőhöz: utoljára Ferenc pápa 2017-ben.

XIV. Leó és Sergio Mattarella találkozóján jelen volt Giorgia Meloni miniszterelnök és kormányának tagjai.

XIV. Leó beszédének központi témája a béke volt. Emlékeztetett XV. Benedek pápa felhívására az első világháború előtt, XII. Pius 1939-es rádióüzenetére, amely az újabb világháború közeledtére figyelmeztetett, XXIII. János A békét a földön kezdetű enciklikájára 1963-ban, valamint VI. Pál pápa üzenetére 1968-ban, a béke első egyházi világnapja alkalmából.

XIV. Leó pápa úgy vélte, korunk összetett kihívásaira csakis a multilaterális megoldások adhatnak választ.

A kihívások között említette az Európában tapasztalt születéscsökkenést, és a családtámogatást szorgalmazta. A pápa hangsúlyozta, hogy az apa, anya, gyermek, nagyszülő szavak olyan értékeket képviselnek, amelyek a társadalom egészének javát szolgálják. Méltóságteljes munkát, esélyegyenlőséget és bizalmat szorgalmazott a családok számára, az élet védelmének jelentőségét hangoztatta a fogantatástól a halál pillanatáig, valamint kiemelte az egészségügyi ellátáshoz és a gyógyszerekhez való hozzájutás lehetőségének fontosságát.

XIV. Leó pápa köszönetet mondott Olaszországnak a migránsok befogadásáért és az emberkereskedelemmel szembeni fellépéséért.

Úgy vélte, korunkban "tendenciának számít a közös kulturális identitásunkat évszázadok alatt meghatározó modellek és értékek nem elegendő elismerése".

"Ne hagyjuk magunkat elcsábítani tömeges és gyorsan átfutó modellektől, amelyek csak a szabadság látszatát adják" - mondta a pápa.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×