Infostart.hu
eur:
353.75
usd:
310.62
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Az újvidéki pályaudvar épülete.
Nyitókép: Wikipédia

Újabb vádemelések az újvidéki tragédia ügyében

A biztonság veszélyeztetésének minősített esete miatt emelt vádat az újvidéki főügyészség tizenhárom ember, köztük a volt építésügyi miniszter, Goran Vesic ellen a tavaly november elsején történt tragédiával összefüggésben, amelyben tizenhat ember vesztette életét.

A vádlottak között van Jelena Tanaskovic, a vasúti infrastruktúrafejlesztésért felelős vállalat korábbi vezetője, illetve több, a projekt megvalósításáért felelős személy.

A vádirat szerint a 13 embert azzal vádolják, hogy lehetővé tették egy közintézmény, az újvidéki vasútállomás B szárnyának használatát, annak ellenére, hogy az építési munkálatok még folytak, és az épületre még nem adták ki a használati engedélyt. A vádak között szerepel, hogy elmulasztották az állomásépület szerkezetének a karbantartását, illetve hogy különböző bűncselekményeket követtek el az épület felújításának tervezési és kivitelezési szakaszában.

Az ügyészség a vádlottak előzetes letartóztatását kezdeményezte.

Miután az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője tavaly november 1-jén 16 ember halálát okozva leszakadt, országos tiltakozások kezdődtek, amelyek a mai napig tartanak.

A tiltakozók követelései között szerepelt a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala, az elmúlt hónapokban a tüntetőkre támadók felelősségre vonása, a tiltakozások miatt őrizetbe vett diákok és tanárok szabadon engedése, valamint a felsőoktatásra szánt költségvetési keret 20 százalékos növelése. A kormány szerint már teljesültek a követelések, ezért a további tiltakozások indokolatlanok.

A vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021-2022-ben több hullámban újították fel, és a munka tavaly is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter tavaly júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható. A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek a tragédiáért. Felelősséget vállalt viszont Újvidék polgármestere és a miniszterelnök. Milan Djuric és Milos Vucevic január végén jelentette be lemondását. Az új miniszterelnököt és a kormányt április 16-án választotta meg a parlament.

A tiltakozók előrehozott választásokat is követelnek, mert szerintük a jelenlegi kormánnyal nem lehet tárgyalni.

A várakozások szerint voksolást az idén már nem tartanak Szerbiában, ám Aleksandar Vucic szerb elnök közölte, várhatóan a jövő évben sor kerül az előrehozott választásra. Szerbiában legutóbb 2023. december 17-én tartottak szintén előrehozott parlamenti választást.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×