Infostart.hu
eur:
363.24
usd:
322.58
bux:
148428.54
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: dchadwick/Getty Images

Traffipax: 11 millió forintnyi bírságot kapott a biztonsági őr

Összesen 28 ezer euró (11 millió forint) bírságot szedett össze egy olasz férfi ugyanannál a sebességmérő radarnál egy országúton - közölte a La Stampa című olasz napilap.

Minderről a szabálysértő, az észak-olaszországi Nizza Monferrato városából származó Andrea Ferretto bolti dolgozó maga számolt be. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a hatóságok mérsékelni fogják a bírságot. Mint mondta, az érintett hat hónapos időszakban főleg bolti biztonsági őrként dolgozott, és munkába, illetve hazafelé menet hajtott át az érintett útszakaszon, ahol legfeljebb óránként 70 kilométer a megengedett sebesség.

"Túl későn vettem észre, hogy radarcsapdát állítottak fel ott" - mondta. A készüléket egy kanyar mögötti lámpaoszlopra erősítették egy nagyjából három méter magas sövény mögött.

Ferretto szerint alig hajtott valamivel gyorsabban a megengedettnél, s 1100 eurós havi bére mellett csaknem két évig kellene dolgoznia, hogy a bírságot meg tudja fizetni.

Hangsúlyozta azt is, hogy a radarcsapda az érintett útszakaszon nem szolgálja a közlekedés biztonságát, hanem mindössze "a pénzbeszedést".

Európai összehasonlításban Olaszországban van üzemben a legtöbb traffipax, összesen több mint 11 ezer.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×