Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay

Elhunyt Margot Friedländer

Berlinben 103 évesen elhunyt a náci haláltáborok egyik utolsó és legismertebb túlélője - jelentette be a nevét viselő alapítvány.

Friedländer halálával Németország a kortárs történelem egyik legjelentősebb hangját veszítette el - közölte az alapítvány. Margot Friedländer 1921 novemberében született Berlinben, a második világháború során a nácik a theresienstadti koncentrációs táborba hurcolták; családjából egyedül ő élte túl a holokausztot. A háború után több mint 60 éven át élt New Yorkban, majd 88 évesen tért vissza Berlinbe és ismét felvette a német állampolgárságot.

Németországba visszatérve előadásokat tartott a holokausztról, például iskolákban is. Mint mondta, küldetésének érzi, hogy elsősorban a fiataloknak beszéljen a náci Németországban átéltekről. A berlini székhelyű Schwarzkopf Alapítvány egy róla elnevezett díjat is alapított, amelyet 2014-től 2023-ig évente adtak oda olyan fiataloknak, akik

sokat tettek a zsidógyűlölet és a rasszizmus elleni harcért.

Számos más elismerés mellett idén április 5-én kitüntették a Vesztfáliai Békedíjjal, amelyet Frank-Walter Steinmeier német államfő adott át Münsterben a díjazottnak, méltatva az emberiségért, a demokráciáért és a toleranciáért végzett munkáját.

A díjátadón Friedländer hangsúlyozta: minden ember nevében szólal meg, azok nevében, akiket azért öltek meg, mert nem tekintették őket embernek. "A békére leselkedő fenyegetések közepette mindenkinek kötelessége fellépni az együttélés, a tisztelet és demokrácia érdekében" - jelentette ki, hozzátéve: "ami akkor megtörtént, soha többet nem történhet meg".

"Megbékélést ajándékozott országunknak - mindannak ellenére, amit a németek fiatalon műveltek vele.

Ezért az ajándékért nem lehetünk eléggé hálásak" - reagált Margot Friedländer halálhírére pénteken az államfő, akit személyes kapcsolat is fűzött a holokauszttúlélőhöz.

Friedrich Merz kancellár "korunk egyik legerőteljesebb hangjaként" méltatta az elhunytat, hozzátéve, hogy történetét, amelyet megosztott a németekkel, "feladatunk és kötelességünk továbbvinni".

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×