Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA 2024. november 15-i felvételén Kim Dzsongün észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke beszédet mond a Koreai Néphadsereg zászlóaljparancsnokainak és a hadsereg politikai agitátorainak 4. alkalommal tartott konferenciáján Phenjanban. Kim november 12-én aláírta a júniusban megkötött orosz-észak-koreai átfogó védelmi partnerségről szóló szerződést, és október végén csapatokat küldött Ukrajnával hadban álló szövetségesének.
Nyitókép: MTI/EPA/KCNA

Észak-Korea küzd a „pimasz imperialista kalózok" ellen

Kim Dzsongün észak-koreai vezető is részt vett vett egy új osztályú, többcélú romboló vízre bocsátása alkalmából megtartott ünnepségen. A KCNA észak-korai hírügynökség jelentése szerint az új hadihajó a „pimasz imperialista kalózok" elleni harci küldetés része lesz.

A pénteki ünnepséget a Nampho hajógyárban tartották. Cso Csun Rjong, a Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának titkára azt mondta, hogy az ötezer tonnás vízkiszorítású hajó a legerősebb fegyverekkel van felszerelve, és több mint 400 nap alatt épült meg. A rombolót a jövő év elején adják át a haditengerészetnek, amely azonnal hadrendbe állítja.

A vízrebocsátási ünnepségen a keleti-tengeri flotta parancsnoka arról beszélt, hogy „az ország haditengerészete jóval előrébb tart majd öt-tíz év múlva, és teljesül az a cél, hogy a legerősebb fegyverekkel rendelkezzen, amelyek képesek megzavarni a pimasz imperialista kalózok uralmát a tengeren".

Kim Dzsongün szerint a romboló vízre bocsátása történelmi jelentőségű, része az Észak-Korea tengeri szuverenitását megvédő haderő kiépítésének, egy fejlett tengeri hatalom létrehozásához vezető út kiindulópontja.

Címlapról ajánljuk
2026-ra teljesen automatizálják a gyorshajtások bírságolását Szlovákiában

2026-ra teljesen automatizálják a gyorshajtások bírságolását Szlovákiában

Szlovákiában nagyszabású közlekedésbiztonsági fejlesztés indul: a tervek szerint az 213 fix telepítésű radar, 48 közlekedési kamera, valamint 18 szakaszsebesség-mérő rendszer jelenik meg az ország útjain, a bírságok pedig automatikusan érkeznek majd. A városok és községek saját radarokat és kamerákat használhatnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Magyarország autóipara is szenved a "német-betegségben"

Magyarország autóipara is szenved a "német-betegségben"

Európa és Magyarország autóipara tartós strukturális présbe került: az iparágat a kínai verseny gyors térnyerése, a versenyképességi erózió és több elhibázott iparpolitikai döntés egyszerre szorítja. A ritkaföldfémekre és chipekre épülő, túlnyomórészt Kínához kötődő inputfüggőség geopolitikai kilengéseknek teszi ki az ellátást; az időszakos enyhülések pedig nem oldják a rendszerszintű sérülékenységet. Az exportorientált, erősen importfüggő magyar autóipari termelés – amely főként összeszerelő tevékenységet jelent – ugyan közvetlenül kevésbé veszélyeztetik az Európában tapasztalt ellátási problémák, a negatív hatások idővel a hazai gazdaságba is beszivárognak - derül ki az OECD által frissen közzétett részletes iparági statisztikákból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 10:20
×
×
×
×