Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Vang Ji kínai államtanácsos, a Kínai Kommunista Párt Központi Külügyi Bizottsága Főhivatalának igazgatója felszólal a müncheni biztonságpolitikai konferencia egyik panelbeszélgetésén 2023. február 18-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Pool/Getty Images/Johannes Simon

Kínai külügyminiszter: Magyarország ötlete volt a Béke barátai csoport megalakítása

Vang Ji kínai külügyminiszter köszöntötte Magyarországot az ukrajnai válság tárgyalásos megoldását célzó, Béke barátai nevű csoport megalakításának ötletéért pénteken New Yorkban - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

A tárca közleménye szerint Vang Ji a Béke barátai csoport alakuló ülésén aggasztónak nevezte az ukrajnai csatatéri fejleményeket, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a béke egyelőre nincs a láthatáron. Rámutatott, hogy a világ és különösen a globális Dél egyre több országa ismeri fel, hogy nincs megoldás a harctéren, az eszkaláció pedig csak még nagyobb pusztításhoz, váratlan problémákhoz vezetne.

Hangsúlyozta, hogy a válságból egyedül a politikai rendezés jelenthet reálisan kiutat, és ezért a mostani ülés célja is az, hogy erősebb legyen a hangja a tűszünet és a béketárgyalás mellett érvelőknek. Ismertette a brazil-kínai béketervet, amely szavai szerint széles körű támogatást élvez világszerte, s azt is kiemelte, hogy nem szabad feladni a béke reményét, dolgozni kell érte, illetve a deeszkalációért.

A kínai külügyminiszter közölte, hogy a nemzetközi közösségnek szilárdan a béke oldalán kellene állnia, azért kellene küzdenie.

Emlékeztetett az oroszok és az ukránok közös történelmére, s úgy vélekedett, hogy akármennyire mély is ma a feszültség, vissza kellene térnie a feleknek a tárgyalóasztalhoz. Valamint kitért arra is, hogy tiszteletben kell tartani minden állam szuverenitását, területi egységét és függetlenségét.

Felszólalásában Vang Ji köszöntötte Magyarországot a Béke barátai csoport megalakításának ötletéért, ugyanakkor megjegyezte, hogy ennek célja nem az, hogy valamelyik fél mellé álljanak, vagy már létező platformokat cseréljenek le.

Ehelyett szavai szerint az a cél, hogy a globális Dél minél több állama dolgozzon a béke feltételeinek és légkörének megteremtésén. Végül leszögezte, hogy a Béke barátai csoport nyitva áll minden hasonlóan gondolkodó ország előtt.

"Bízunk benne, hogy sikerül eloszlatni a háború sötét felhőit" - összegzett.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az alakuló ülés előtt arról számolt be, hogy Kína és Brazília vezetésével tizenöt ország ül össze New Yorkban, köztük Szaúd-Arábia, Egyiptom, Törökország, Mexikó, Kenya, Zambia és Kazahsztán. Tájékoztatása szerint mindössze három európai országot hívtak meg: Magyarországot, Franciaországot és Svájcot.

A tárcavezető leszögezte, hogy hazánk támogatja ezt a kezdeményezést, és készen áll arra, hogy részt vegyen a csoport munkájában, és a kínai-brazil béketerv mentén szorgalmazzon tárgyalásos megoldást az Ukrajnában zajló válságra. "Az egész világnak elege van már abból, hogy Európában nem képesek az európaiak vagy a transzatlanti közösség véget vetni ennek a háborúnak" - mondta.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Béremeléssel és külföldi toborzással kezelnék a létszámhiányt az ukrán hadseregben - Háborús híreink szombaton

Béremeléssel és külföldi toborzással kezelnék a létszámhiányt az ukrán hadseregben - Háborús híreink szombaton

Zelenszkij béremeléssel és külföldi önkéntesek toborzásának bővítésével kezelné az ukrán hadsereg létszámhiányát. Az alap katonai bér harmadával, 30 ezer hrivnyára nő, a fronton harcoló gyalogosok akár havi 300 ezer hrivnyát is kaphatnak. Közben az EU továbblendítette Ukrajna és Moldova csatlakozási tárgyalásait, míg Oroszország szerint az ukrán dróntámadások gazdasági károkat okoznak, de Moszkva azt állítja, gyorsan helyreállítják azokat. Nagy-Britannia eközben bejelentette, hogy 2027-ig teljesen betiltaná az orosz eredetű dízel és repülőgép-üzemanyag importját.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×