Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
305.51
bux:
0
2026. június 12. péntek Villő
Helyszínt biztosító rendőr 2024. július 29-én, miután egy férfi nyolc embert megkéselt az északnyugat-angliai Southport Meols Cop középiskolájában. Az áldozatokat kórházakban ápolják, a támadót őrizetbe vették.
Nyitókép: MTI/EPA/Adam Vaughan

Előzetesben a southporti vérengzés elkövetője – kiderült a neve, és hogy mivel vádolják

Előzetes letartóztatásba helyezte egy bíró csütörtökön azt a 17 éves fiút, aki az északnyugat-angliai Southportban hétfőn három kislányt késelt halálra és többeket megsebesített.

A kamaszfiú ellen, akit először a liverpooli városi bíróságra szállítottak előzetes kihallgatásra, háromrendbeli emberölés és szúrófegyver tiltott tartása mellett tízrendbeli emberölési kísérlet miatt is vádat emeltek, miután nyolc gyermeket és két felnőttet is megsebesített egy táncrendezvényen.

A halálos áldozatok 6, 7 és 9 évesek voltak.

A nyolc sebesült gyermek közül ötnek, valamint a két felnőttnek az állapota válságos.

A rendőrség nem közölte az elkövető indítékát.

A gyanúsított csütörtökön megjelent a liverpooli koronabíróság előtt is, ahol a bíró engedélyezte, hogy nyilvánosságra hozzák a fiú nevét – mondván, így megszűnik a vádlott személyazonosságát övező titokzatosság az interneten –, és közölte azt is, hogy az elkövetőt egy fiatalok számára fenntartott fogdába szállítják.

A 17 éves Axel Rudakubana Cardiffban született ruandai szülőktől, és a Southport melletti Banks faluban lakik.

Southportban második este voltak tüntetések a késelés miatt, a demonstrálók ismét összecsaptak a rendőrökkel, de több más városra is kiterjedtek a megmozdulások. Londonban szerda éjjel több mint száz tüntetőt vettek őrizetbe.

Keir Starmer miniszterelnök csütörtökre sürgősségi értekezletet hívott össze a rendőrségi vezetőkkel a tüntetések elharapózása miatt.

A kormányfő szigorú fellépést ígért a bevándorlásellenes szimpatizánsoknak tulajdonított erőszakcselekményekkel szemben, Sadiq Khan londoni polgármester pedig az X portálon ítélte el a „megosztást szítók” „elfogadhatatlan erőszakcselekményeit”.

Címlapról ajánljuk
Belharcok és stratégiai nyitás a felvidéki magyar politikában

Belharcok és stratégiai nyitás a felvidéki magyar politikában

Újabb belső konfliktus került felszínre a szlovákiai magyar politikát képviselő Magyar Szövetségben. A Gubík László vezette párt országos alelnöke, Őry Péter június elején lemondott valamennyi országos és járási tisztségéről, bár a pártból nem lépett ki. A döntés hátterében elsősorban az őszi önkormányzati és megyei választások előkészítése, valamint a jelöltállítás körüli viták állnak.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Vörös zászlót lengetnek a fukar tagállamok az EU-pénzek miatt, 20 százalékkal vágnák vissza a kiutalásokat

Vörös zászlót lengetnek a fukar tagállamok az EU-pénzek miatt, 20 százalékkal vágnák vissza a kiutalásokat

A gazdagabb uniós tagállamok – élükön Németországgal és Hollandiával – élesen bírálják a ciprusi soros elnökség javaslatát, amely mindössze kétszázalékos csökkentést irányoz elő az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti többéves költségvetésében. A takarékos tagállamok ennél jóval nagyobb lefaragást követelnek a közel kétezermilliárd eurós büdzséből – írta meg a Politico.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×