Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
310.68
bux:
133168.5
2026. április 27. hétfő Zita
Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök érkezik az Európai Unió kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójának második napi ülésére 2019. október 18-án. A tárgyalások középpontjában a Nagy-Britannia uniós tagsága megszűnéséről előző nap született megállapodás áll.
Nyitókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

A horvát kormányfő egyik szeme sír, a másik nevet

Andrej Plenkovic horvát kormányfő elégedett pártjának, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösségnek (HDZ) a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választásokon elért eredményével.

„Ez egy európai győzelem is, amit ma este elértünk, mert a politikai családunk, az Európai Néppárt (EPP) körülbelül 10 mandátummal többet kapott, a HDZ pedig ehhez kettőt tett hozzá” – mondta Plenkovic a HDZ eredményváró rendezvényén.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a részvételi arány nem olyan, mint amilyenre számítottak. „Nyilvánvalóan alábbhagyott a választási kedv a parlamenti választások után” – fogalmazott. A részvételi arány 21,34 százalékos volt, 2019-ben az EP-választáson szavazásra jogosult állampolgárok 30 százaléka járult az urnákhoz.

Megköszönte a „közösen elért” eredményeket, és azt mondta, folytatják a kormány és a parlament eddigi munkáját. „Támogatást nyújtunk európai politikai családunknak is, hogy Horvátország erős és fontos legyen, amint azt a kampányban is elmondtuk” – húzta alá.

Pedja Grbin, a szocialisták elnöke az eredmények közzététele után pártja eredményváró rendezvényén megköszönte azoknak, akik elmentek szavazni, és akik az SDP-re szavaztak.

„A választásokat jellemző alacsony részvételtől függetlenül ez fontos eredmény számunkra, mert megmutattuk, hogy az emberek, a polgárok és Horvátország mögöttünk állnak”

– hangsúlyozta.

Mint mondta, az eredmények arra kötelezik őket, hogy egy polgári Horvátországot képviseljenek, és folytassák azt a munkát, amit nem csak az Európai Parlamentben, hanem a horvát parlamentben is végeznek, vagyis hogy a „horvát népért dolgozunk”.

A HDZ 6 mandátumot szerzett – kettővel többet, mint 2019-ben – , az SDP pedig 4-et, ugyanannyit, mint öt évvel ezelőtt a Horvátországnak járó 12 képviselői helyből az Európai Parlamentben.

Egy-egy mandátuma lesz a szintén jobboldali, kisebbik koalíciós partner Haza Mozgalomnak (DP) és az ellenzéki Képesek Vagyunk Rá! (Mozemo!) baloldali-zöld szövetségnek.

Címlapról ajánljuk
Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

„A tudomány, a csúcskutatás és a tehetséggondozás ügye az nem egy kormány ügye, az az ország jövője. Nagy horderejű áttörések, amelyek a jövőben életünket befolyásolni tudják, azt jobbá tudják tenni, amelyre a jövő tudásalapú gazdasága épülhet, amelyre a nagy hozzáadott értékű technológiák, termékek fejlesztése épülhet, nem tudnak rövid távú, néhány éves finanszírozásból keletkezni” – mondta Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, az Élvonal Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: nincs élő kapcsolatuk a jövendő kormánnyal, de adott esetben szívesen találkozna Magyar Péter jövendő miniszterelnökkel, mert mint fogalmazott, „a céljai és a mi céljaink százszázalékosan összecsengenek.”

Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Gulyás Gergely, aki a május 9-én megalakuló új Országgyűlésben a Fidesz-frakció vezetője lesz, közzétette a Fidesz-frakció névsorát. Orbán Viktor kormányfő, Kósa Lajos és Bánki Erik már korábban bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát, mint ahogy a KDNP vezérkara, így Semjén Zsolt sem – de most kiderült, hogy még egy sor ismert név hiányozni fog a parlamenti padsorokból. Összeállítottuk a nagy hiányzók névsorát.
A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A vezető devizák árfolyamánál ingadozással indult a hét, miután az iráni-amerikai békemegállapodás kilátásai bizonytalanná váltak. A befektetők figyelme a héten több jegybanki kamatdöntő ülésre irányul. A piacok elsősorban azt várják, hogyan értékelik a döntéshozók a közel-keleti háború gazdasági hatásait, így délelőtt végül erősödni tudott az euró és a forint is az újabb tűzszüneti hírére. A forint szempontjából a legérdekesebb mozgatóerőt Magyar Péter leendő miniszterelnök bejelentései jelentik, legyen szó akár a gazdaságpolitika irányáról, akár a kormány összetételéről. A nap folyamán minimális mozgás volt az árfolyamokban, estére 364 környékére érkezett meg a forint az euróval szemben, a dollár-forint 311 körül járt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×