Infostart.hu
eur:
361.19
usd:
316.97
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga
Friedrich Merz, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke (b) és Hendrik Wüst észak-rajna–vesztfáliai miniszterelnök sajtótájékoztatót tart Berlinben 2022. május 16-án, egy nappal a tartományi választások után. A hivatalos előzetes végeredmény szerint a Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyűjtötte össze a legtöbb szavazatot a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban tartott törvényhozási választáson.
Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

12 pontos gazdasági ultimátumot kapott a német kormány

Németországban az ellenzéki konzervatív CDU/CSU pártszövetség két hónapot "adott" az Olaf Scholz kancellár vezette koalíciónak a gazdaság fellendítését célzó intézkedések kidolgozására. Ráadásul irányt is szabott: a követeléseket ugyanis tizenkét pontban foglalta össze.

A média által kiszivárogtatott levél két aláírója a CDU elnöke, egyben a pártszövetség kancellárjelöltje, Friedrich Merz, valamint a kisebbik keresztény párt, a CSU parlamenti csoportjának elnöke, Alexander Dobrindt volt. A levél címzettje Olaf Scholz kancellár és kormánya.

"Arra kérjük Önt és az egész szövetségi kormányt, tegyenek hatékony intézkedéseket, hogy a német gazdaság mielőbb kilábalhasson a recesszióból" – fogalmaztak az aláírók, utalva arra, hogy Németországot a jólét eddig soha nem tapasztalt mértékű visszaesése fenyegeti. Merz és Dobrindt tizenkét pontban sorolta fel a követeléseket, és a teljesítés kidolgozására "a folyó negyedév végét" szabta meg.

A követelések között szerepel többi között a villamosenergia-adó mérséklése, a társadalombiztosítási járulék csökkentése, a napi munkaidő helyett heti munkaidő bevezetése, a társaságok nyereségadójának csökkentése. Sürgetik továbbá az arra rászorulóknak előirányzott állami támogatás, az úgynevezett Bürgergeld folyósításának szigorítását és nem utolsósorban az év eleje óta tiltakozó gazdák jelentősen csökkentett adókedvezményeinek, illetve a korábbi szubvenciók teljes helyreállítását.

A követeléseket tartalmazó levelet hivatalosan még nem terjesztették elő, de már előzetesen napvilágot látott.

Az aláírók a következő napokban kívánják megvitatásra Bundestag elé terjeszteni, ugyanakkor jelezték, hogy a megvalósítás érdekében készek a párbeszédre a kormányzat illetékeseivel. Olaf Scholz kancellárt felszólították arra, hogy csatlakozzon "ehhez a rendkívüli intézkedéscsomaghoz" és teremtse meg a megvalósításhoz szükséges egységet a szocáldemokratákból, a Zöldek Pártjából és a szabad demokrata FDP-ből álló koalíción belül.

A kormánypártok illetékesei érdemben egyelőre nem reagáltak. Az SPD frakcióvezető-helyettese felrótta, hogy az a Friedrich Merz sürget most párbeszédet, aki a közelmúltban a leghatározottabban kizárt minden további együttműködést a kormánnyal. A Zöldek Pártjának képviselője pedig teljes mértékben abszurdnak nevezte az uniópártok javaslatait, és hasonlóan vélekedett az FDP frakcióvezetője is, bár elismerte, hogy Németországnak nagyobb gazdasági dinamizmusra van szüksége.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×