Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Bezárt üzletek a moszkvai GUM áruházban 2022. március 20-án. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását Ukrajnában.
Nyitókép: MTI/AP

Oroszországban is berobbant az infláció

Egyes élelmiszerek ára, például a cukoré egyetlen hét alatt ugrott 14 százalékot. (Nyitóképünkön bezárt üzletek a moszkvai GUM áruházban 2022. március 20-án.)

Az infláció is egyre nő, miközben a rubel értéke csökken. Az orosz fizetőeszköz értéke már 22 százalékot zuhant az idei évben a BBC cikke szerint.

Szerdán az orosz gazdasági minisztérium azt közölte, hogy az éves infláció 14,5 százalékra ugrott a március 18-ával végződő héten, ami 2015 vége óta a legmagasabb szint. Az állami statisztikai hivatal szerint

a cukor ára egyes régiókban akár 37,1 százalékkal is emelkedett,

átlagosan pedig 14 százalékkal nőtt, ezzel a legnagyobb árnövekedést produkálta.

A második legnagyobb áremelkedést a hagyma ára mutatta a héten, ez országosan 13,7 százalékkal, egyes területeken pedig 40,4 százalékkal emelkedett. Eközben a pelenkák 4,4 százalékkal drágultak. A fekete tea ára 4 százalékkal, a WC-papíré pedig 3 százalékkal emelkedett.

Az áremelkedés a rubel gyengülésének köszönhető Stephen Innes, az SPI Asset Management ügyvezető partnere szerint. "A legnagyobb bűnös az importált infláció. Bármi, amit Oroszország importál, exponenciálisan drágább a gyengébb rubel miatt" – fogalmazott.

Beindult a pánikvásárlás

Az Egyesült Királyság az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval együtt számos orosz bankot elzárt a nyugati pénzügyi piacoktól, emellett megtiltották az orosz központi bankkal, állami tulajdonú befektetési alapokkal és pénzügyminisztériummal való üzletkötést is.

Az orosz jegybank márciusban több mint kétszeresére, 20 százalékra emelte kamatlábát, hogy megakadályozza a valuta további lejtmenetét. Ezzel párhuzamosan az ukrajnai háború miatt számos nyugati vállalat vonult ki Oroszországból, míg mások egyes márkáik kereskedelmét szüntették meg az országban: a Nestlé a KitKat és a Nesquik kapcsán döntött így.

Megindult a pánikvásárlás is: a moszkvai szupermarketekben a cukrot és hajdinát kapkodták el az oroszok. Viktorija Abramcsenko miniszterelnök-helyettes szerint ez felesleges, mert a két áru terén az ország önellátó. "Nem kell pánikszerűen bevásárolni ezekből az árukból. Mindenki számára van elég" – mondta.

Orosz visszavágás a szankciókra

Oroszország a nemzetközi szankciók miatt visszavágna: azzal fenyegetőzött, hogy lefoglalja azoknak a vállalkozásoknak a vagyonát, amelyek beszüntették működésüket az országban, illetve Vlagyimir Putyin arról is beszélt, hogy

a barátságtalan országoknak rubelben értékesíti a földgázt.

Az EU gázszükséglete 40 százalékát Oroszországtól szerzi be, számos meglévő szerződés azonban euróban van megkötve, és nem világos, hogy Oroszország megváltoztathatja-e azokat. Putyin bejelentése háromhetes csúcsra emelte a rubel árfolyamát, mely később 97,7 rubelen zárt a dollárral szemben.

Címlapról ajánljuk
Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre is jelezhető, hogy mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás – erről publikáltak magyar kutatók tanulmányt egy rangos nemzetközi lapban. Az elemzés alapját az Országos Mentőszolgálat több mint 114 ezer esete jelentette. Az InfoRádió Pál-Jakab Ádámot, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának rezidensét, a tanulmány első szerzőjét kérdezte.

Vízstratégia: a helyi szennyvíztisztításnak is szerepe lehetne

A készülő új vízgazdálkodási stratégia egyik fontos eleme lehet a megtisztított háztartási szennyvíz helyben tartása és hasznosítása. Az InfoRádióban nyilatkozó szakember szerint felül kell vizsgálni a több mint húsz éve alkalmazott hazai gyakorlatot, mert az egyedi szennyvíztisztítók használatát jelenleg településenként eltérő szabályok korlátozhatják.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Visszafordíthatatlan billenőpontokhoz közelítünk: minden egyes tizedfoknyi emelkedéssel és minden eltelt évvel fokozódik a nyomás

Visszafordíthatatlan billenőpontokhoz közelítünk: minden egyes tizedfoknyi emelkedéssel és minden eltelt évvel fokozódik a nyomás

Ha kismértékben is, de tovább emelkedett a klímaváltozás fő felelősének tartott üvegházhatású gázok globális kibocsátása 2026 első felében. A kibocsátáscsökkentési folyamat országonként és ágazatonként egyenetlenül zajlik: a két legnagyobb kibocsátónak számító Kínában és az Egyesült Államokban csökkent az emisszió, míg India és Brazília kibocsátása nőtt; az emisszió növekedéséhez legnagyobb mértékben a közúti közlekedés járult hozzá, a villamosenergia-ipar és a feldolgozóipar kibocsátása viszont csökkent. A hőmérséklet-emelkedés a csúcspontján már a legoptimistább forgatókönyv szerint is 1,8 fokkal haladja majd meg az iparosodás előtti szintet, de a legtöbb szcenárió magasabb csúcsértékeket vetít előre, már a következő évtizedekre. Ezzel együtt még mindig lehetséges a hőmérséklet csökkentése és a Párizsi Klímaegyezmény céljainak elérése.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×