Infostart.hu
eur:
355.93
usd:
311.75
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Rémisztő adatok érkeztek a veszettségről

Tavaly öt ember halt meg a fertőzés miatt az Egyesült Államokban.

Egy évtizede nem volt annyi veszettség okozta halálozás az Egyesült Államokban, mint tavaly: az amerikai járványügyi hivatal (CDC) adatai szerint öten hunytak el a halálos betegségben.

A CDC jelentésében a szakemberek arról is beszámoltak, hogy a betegek közül néhányan nem is voltak tudatában annak, hogy megfertőződtek vagy visszautasították az életmentő oltásokat.

Az öt eset közül három embert denevérek fertőztek meg.

A hivatal hangsúlyozta, hogy ezeket a tragikus haláleseteket meg lehetett volna előzni.

Az egyik beteg, egy 80 éves illinois-i férfi visszautasította az életmentő oltást, mert világ életében félt a vakcináktól. Egy idahói férfi és egy texasi fiú pedig azért nem kapott oltást, mert azt hitték, hogy a denevérek nem sértették fel a bőrüket.

Mint Ryan Wallace, a CDC veszettségi szakértője, a jelentés tásszerzője kiemelte, mindhárom esetben a páciensek vagy nem vették komolyan a denevérekkel való érintkezés jelentette kockázatot, vagy nem ismerték fel, hogy milyen súlyos betegségről van szó.

A halálesetek közül kettő 2021 elején következett be. Egy minnesotai férfit szintén denevér harapott meg. Megkapta a veszettség elleni oltásokat, de egy nem diagnosztizált immunrendszeri probléma miatt a kezelés nem volt hatásos. A másik áldozatot egy veszett kutya harapta meg a Fülöp-szigeteken, és hazatérése után New Yorkban hunyt el.

A veszettséget egy vírus okozza, amely a központi idegrendszert támadja meg, és általában halálos kimenetelű az állatokra és az emberekre nézve is. Az esetek többségében fertőzött állatról terjed az emberre, az Egyesült Államokban az utóbbi években főleg denevérek fertőztek meg embereket veszettséggel.

A fertőzöttek a tünetek megjelenését követően néhány héttel halnak meg, ha nem kapják meg az öt oltásból álló kezelést a fertőzéstől számított két héten belül.

Évente mintegy 60 ezer embert kezelnek Amerikában veszettség ellen. 2019-ben és 2020-ban nem jelentettek veszettség miatti halálozást az országban. Utoljára 2011-ben volt ilyen sok, öt halálos áldozata a fatális betegségnek.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon

Magyar Péter: soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon

Minden hőmérsékleti rekord megdőlt, Szécsényben 42 fokot mértek ma, de az ország nagy részén meghaladta a 40 fokot a hőmérséklet, ezért továbbra is érvényben van a harmadfokú hőségriasztás – közölte Magyar Péter.

Szakértő: Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×