Infostart.hu
eur:
385.79
usd:
330.64
bux:
118314.5
2026. január 13. kedd Veronika
Nyitókép: facebook.com/podpredseda.vlady

Kedden lesz új kormányfője Szlovákiának

Szintén kedden hozzák nyilvánosságra a megújult kabinet tagjainak listáját is.

Zuzana Caputová szlovák államfő kedden fogadja el a kormányfői posztról való távozását vasárnap bejelentő Igor Matovic lemondását, és egyidejűleg kinevezi utódját, Eduard Heger jelenlegi pénzügyminisztert - jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség a leendő kormányfő tájékoztatására hivatkozva hétfőn.

Eduard Heger, a kormányfői poszt várományosa ezt azután jelentette be, miután hétfőn fogadta őt az államfő, akit a találkozón arról tájékoztatott, hogy a kormányfői posztra történt jelölése a négypárti szlovák kormánykoalíció mindegyik pártjának támogatását élvezi. Heger közölte azt is, hogy csak kedden hozzák nyilvánosságra a megújult kabinet tagjainak listáját is.

Igor Matovic, a posztjáról közel egyévnyi kormányzás után távozó szlovák miniszterelnök vasárnap jelentette be, hogy a kormányválság rendezése érdekében hajlandó kormánytisztséget cserélni Eduard Heger pénzügyminiszterrel. Bejelentette azt is, hogy elállt azoknak a feltételeknek a teljesítésétől is, amelyeket korábban koalíciós partnereivel szemben támasztott annak fejében, hogy lemondjon a kormányfői posztról.

Igor Matovic vasárnapi bejelentését pozitívan fogadták a négypárti szlovák kormánykoalíció pártjai, legfőképp a Matovic lemondását leghangosabban követelő liberálisok, a Szabadság és Szolidaritás (SaS), amely a múlt héten felfüggesztette részvételét a koalícióban, illetve az Emberekért (Za ludí) párt. Igor Matovic csak a kormányfői posztról távozik, de a kabinet tagja marad, ő veszi át a pénzügyi tárca vezetését Eduard Hegertől.

A szlovák kormánykoalícióban néhány hete az egyes pártoknak a járványkezelésről alkotott különböző elképzelései miatt vált feszültté a helyzet. Ez tovább mérgesedett, és koalíciós válsággá fajult azután, hogy Igor Matovic a liberálisok ellenében úgy döntött, Szlovákia vásárol az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcinából. A koalíciós válság idején néhány hét alatt a kormány hat minisztere mondott le vagy jelentette be távozását, s végül ugyanígy tett Igor Matovic kormányfő is.

Címlapról ajánljuk

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
MNB: működik az új etikus életbiztosítási szabályozás, itt vannak az eredményei

MNB: működik az új etikus életbiztosítási szabályozás, itt vannak az eredményei

Tavaly őszre jelentősen csökkent a befektetési egységhez kötött (unit-linked) életbiztosítási termékekhez kapcsolt alacsony teljesítményű eszközalapok száma az MNB Etikus 2.0 intézkedési csomagjának köszönhetően. Ennek nyomán közel 3 százalékponttal nőtt a magas kockázati mutatójú eszközalapok hozama is - közölte a jegybank, felhívva a figyelmet: január 1-jétől a biztosítóknak a termékek egyedi teljes költségmutatóit is be kell mutatniuk az ügyfeleknek, és már a termékfejlesztés során megfelelő ár-érték arányú életbiztosításokat kell kialakítaniuk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×