Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
2021. február 21-én közreadott képen John Magufuli tanzániai elnök beszél egy pártkongresszuson Dodomában 2020. július 11-én. Magufuli 2021. február 21-én először ismerte el, hogy a koronavírus-fertőzés jelen van az országában, előtte hónapokon át azt hangoztatta, hogy imádsággal már legyőzték. Az államfő felszólította a lakosokat, hogy legyenek elővigyázatosak, sőt, arra is kérte őket, hogy hordjanak egészségügyi maszkot, de csak hazai gyártásút. A világjárvány eleje óta mindvégig óvta a tanzániaiakat a külföldi áruktól, köztük a koronavírus elleni vakcinától is.
Nyitókép: MTI/AP

Nyoma veszett a vírustagadó elnöknek

Tizenegy napja nem tudni semmit a tanzániai elnökről, John Magufuliról: az a hír járja, hogy kórházban ápolják, mégpedig koronavírus miatt.

Az ellenzék vezetője, Tundu Lissu arról beszélt a BBC-nek, hogy információi szerint John Magufulit kórházban kezelik, miután elkapta a koronavírust. Az információt nem sikerült megerősíteni, de tény, hogy az elnököt lassan két hete nem látta senki. Tanzánia Magufuli vezetésével május óta nem jelent koronavírusos eseteket, az állam nem hajlandó oltási programba kezdeni. A 61 éves elnök, akik sokan kritizálnak járványkezeléséért, azt javasolta a megfertőződötteknek, hogy imádkozzanak és gyógynövényes inhalálást alkalmazzanak a koronavírus leküzdésére. Magufuli korábban arról beszélt egy temetésen, hogy országa egyszer már legyőzte a koronavírust, és újra diadalmaskodni fog fölötte.

A BBC-nek Tundu Lissu arról számolt be: úgy tudja, hogy hétfőn este szállították Magufulit a Kenyába, Nairobiba, hogy ott kezeljék. Az ő információi szerint az elnöknek szívrohama volt és kritikus az állapota. A tanzániai kormány nem kommentálta Lissu mondanivalóját, és Nairobiból sem erősítették vagy cáfolták meg az általa közölteket. A tanzániai kormány annyit közölt mindössze, hogy senki ne terjesszen meg nem erősített információkat Magufulival kapcsolatosan. Az elnök utolsó nyilvános szereplése egy Dar es-Salaam-i hivatalos eseményen volt. Az ellenzéki vezető szerint a

kormány hallgatása felelőtlenség és csak olaj a tűzre,

valamint arról beszélt, hogy az elnök egészsége közügy, így arról beszélniük illene.

Ha Magufuli valóban elkapta a betegséget, az nem meglepetés, mivel

semmilyen óvintézkedést nem tartott be azzal szemben.

"Sosem viselt maszkot és tömegrendezvényeken vett részt anélkül, hogy bármilyen óvintézkedést betartott volna azok közül, amelyekre az embereket világszerte felszólítják" - mondta el a Belgiumban tartózkodó Lissu, aki 2017-ben hagyta el hazáját egy gyilkossági kísérletet követően, majd hazatért a tavalyi választásokra, de a sok fenyegetés miatt novemberben ismét elmenekült Tanzániából.

"Olyan emberről beszélünk, aki következetesen és nyilvánosan kritizálja a hagyományos medicinát, imákra és bizonyított hatást nélkülöző készítményekre bízva egészségét"

- tette hozzá.

Lissu információi szerint nem az elnök az egyetlen olyan tagja a tanzániai kormánynak, aki elkapta a SARS-CoV-2-t: ismeretei szerint ugyanabban a Nairobiban található kórházban kezelik az állam pénzügyminiszterét, Philip Mpangót is.

Lissu szerint a történtek megtépázzák riválisának hírnevét.

"Hazafinak vallja magát, aki soha nem utazik külföldre és a szegények elnöke, ugyanakkor semmit nem volt hajlandó tenni az emberekért a vírussal szemben, annyit mondogatott csak, hogy minden rendben van" - vélekedik.

Múlt héten a katolikus egyház arra szólította fel az embereket, hogy vegyék komolyabban a koronavírus elleni védekezést. 60 apáca és 25 pap halt bele a betegségbe az országban az elmúlt két hónapban.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre is jelezhető, hogy mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás – erről publikáltak magyar kutatók tanulmányt egy rangos nemzetközi lapban. Az elemzés alapját az Országos Mentőszolgálat több mint 114 ezer esete jelentette. Az InfoRádió Pál-Jakab Ádámot, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának rezidensét, a tanulmány első szerzőjét kérdezte.

Vízstratégia: a helyi szennyvíztisztításnak is szerepe lehetne

A készülő új vízgazdálkodási stratégia egyik fontos eleme lehet a megtisztított háztartási szennyvíz helyben tartása és hasznosítása. Az InfoRádióban nyilatkozó szakember szerint felül kell vizsgálni a több mint húsz éve alkalmazott hazai gyakorlatot, mert az egyedi szennyvíztisztítók használatát jelenleg településenként eltérő szabályok korlátozhatják.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×