Infostart.hu
eur:
376.1
usd:
319.22
bux:
126066.56
2026. február 25. szerda Géza

Drámai fejlemény a máltai újságíró meggyilkolásának ügyében

Fontos részletek derültek ki egy tanúvallomásból.

Christian Cardona volt máltai gazdasági miniszter 350 ezer eurót (122 millió forint) fizetett Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró meggyilkosáért - közölte Melvin Theuma az ügyben illetékes bíróság előtt tett tanúvallomásában.

Melvin Theuma - aki már korábban beismerő vallomást tett arról, hogy közvetítőként tevékenykedett - már eddig is lényeges információkkal látta el a nyomozókat kegyelemért cserében. Kijelentette, hogy a bérgyilkos fizetségét egy férfitól kapta, aki a januárig gazdasági tárcavezetőként szolgáló Chris Cardona nevében járt el.

Theuma azt állította, hogy a fizetséget azon felül kapta, amit az ügy másik gyanúsítottjától, Yorgen Fenech üzletembertől kapott.

The Times of Malta című lap szerint

a volt miniszter hazugságon alapuló sületlenségként utasította vissza Theuma tanúvallomását.

Cardona a botrány nyomán lemondott parlamenti mandátumáról, de továbbra is megtarthatta a kormányzó máltai Munkáspárt alelnöki tisztségét.

Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságírót 2017 októberében egy autójába rejtett pokolgéppel gyilkolták meg. Az újságíró nyomozásaival számos korrupciós ügyet derített fel, ami miatt több magas rangú politikus és kormányzati tisztviselő került kellemetlen helyzetbe. Galiziának nem sokkal a halála előtt információk kerültek birtokába egy olyan erőműberuházásról, amelyben Yorgen Fenech is érdekeltséggel bír.

A gyilkosság megrendelői sokáig homályban maradtak. Az áttörést Fenech őrizetbe vétele jelentette 2019. november 20-án, amikor jachtján el akart hajózni Máltáról.

A máltai ügyészség november 30-án emelt vádat az üzletember ellen Galizia meggyilkolásának kitervelése miatt. A vádhatóság szerint társtettesként terheli őt felelősség. A milliárdos tagadta bűnösségét.

A gyilkosság végrehajtása miatt további három ember ellen emeltek vádat, ők szintén tagadták bűnösségüket.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

A héten vegyes mozgások voltak eddig láthatók a tőzsdéken, részben az amerikai vámok körüli bizonytalanság helyezett nyomást a piacokra, miután a Legfelsőbb Bíróság múlt heti döntése alapján érvénytelennek ítélte Donald Trump viszonossági vámjait, majd az elnök szintre rögtön új importvámokat jelentett be. Emellett a mesterséges intelligencia diszruptív hatása miatt is aggódnak a befektetők, ami miatt több szektort is megütöttek a hét elején. Mostanra viszont hangulatjavulás látszik a piacokon, tegnap fordultak az amerikai tőzsdék, majd az ázsiai piacok is emelkedtek ma, a dél-koreai és a japán piac ráadásul új csúcsot is döntött, és Európában is jó hangulatban telik a kereskedés. Fontos gyorsjelentések is érkeznek ma, itthon a Magyar Telekom és a Rába jelent, az USA-ban pedig az Nvidia teszi közzé legfrissebb számait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×