INFORÁDIÓ 
2019. november 20. szerda
Jolán

horvátország

nyugdíj

nyugdíjkorhatár

Budapest, 2018. november 12. Nyugdíjas férfi pihen meg séta közben a Margitsziget virágoskertjének padján a novemberi napsütésben. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba  *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.

Meghátrált a horvát kormány nyugdíjügyben

Infostart / MTI

A horvát kormány teljes egészében elfogadja a népszavazás kiírását kezdeményező szakszervezetek követelését, és visszaállítja a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre, továbbá törvénymódosítási javaslatot nyújt be, hogy azok, akik ezt szeretnék, 65 év felett is dolgozhassanak - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő.

A "67 túl sok" elnevezésű kezdeményezés keretében a vezető szakszervezetek április 27-én kezdtek aláírásgyűjtésbe a nyugdíjkorhatár visszaállítása érdekében. A népszavazás kiírásához legalább 373 568 embernek, a választójoggal bíró állampolgárok tíz százalékának támogatását kellett megszerezni, de végül ennél jóval több,

a 700 ezret is meghaladó aláírást gyűjtöttek két hét alatt.

A horvát kormányfő jelezte, hogy meghallották az állampolgárok üzenetét, de utalt arra, hogy más országok is megemelik a nyugdíjkorhatárt. Rámutatott arra is, hogy a munkavállalók egy része 65 év felett is dolgozni akar.

Mint mondta, ezzel a döntéssel egyensúlyt teremtettek a civil kezdeményezést aláírók, valamint azok között, akik hosszabb ideig maradnának a munkaerőpiacon.

A horvát parlament tavaly év végén fogadta el a nyugdíjreformról szóló törvényt, amely 2033-ra irányozta elő a 67 éves nyugdíjkorhatár bevezetését a férfiak és nők számára egyaránt. Horvátországban a jelenlegi nyugdíjkorhatár a férfiaknál 65, a nőknél 63 év.

A kormány a lépést azzal indokolta, hogy csak így lehet fenntarthatóvá tenni a nyugdíjrendszert,

amely 17 milliárd kuna (737 milliárd forint) hiánnyal küzd. Horvátországban a jelenlegi nyugdíjasoknak mindössze 19 százaléka dolgozott 40 vagy annál több évig. Az állampolgárokat átlagosan 30 év munkaviszony után nyugdíjazták, ami alacsonyabb az európai átlagnál (35 év).

A szakszervezetek szerint Horvátországban 65 év felett még öt évig élnek egészségesen az emberek, az európai uniós átlag ezzel szemben tíz év.

Mladen Novosel, a független horvát szakszervezetek elnöke a sajtóval azt közölte, a kormányfő bejelentése ellenére azt kérik a horvát parlamenttől, hogy írja ki a népszavazást.

"Miért hinnénk el a kormányfőnek és a kormánynak, hogy megteszik azt, amit mondanak, amikor tudjuk, milyen kampányt folytattak a népszavazási kezdeményezés ellen" - mondta Novosel. Mindamellett nyugtázta, a szakszervezetek elégedettek azzal, hogy a kormány elfogadta a követeléseiket.

Nyitókép: MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba
A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018