INFORÁDIÓ 
2019. augusztus 18. vasárnap
Ilona

ebesz

szijjártó péter

külügyminiszter

Csorbató, 2019. július 9. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter beszélget az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri találkozóján a Magas-Tátrában fekvő Csorbatón 2019. július 9-én. MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

Szijjártó Péter: kioktatás helyett a partnerségnek van ideje

Infostart / MTI

Tisztelni kell egymás belpolitikai döntéseit, és véget kell vetni a beavatkozások és a kioktatás politikájának - jelentette ki Szijjártó Péter kedden az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nem hivatalos külügyminiszteri értekezletén a szlovákiai Csorbató városkában.

A magyar diplomácia vezetője a Kelet és a Nyugat közötti párbeszéd szükségességéről beszélt, hangsúlyozva, hogy az EBESZ olyan szervezet, amely lehetőséget ad az ilyen párbeszédre lefolytatására.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a közép-európai országok számára rendkívül fontos, hogy a Nyugat és Kelet között értelmes párbeszéd legyen, azért is, mert a közép-európai országok mindig veszítettek, amikor konfliktus volt.

"A nemzetközi politikában a kioktatás helyett a partnerségnek van itt az ideje"

- szögezte le a külgazdasági és külügyminiszter, rámutatva: ha a világpolitika egyes nagy szereplői továbbra is a kioktatásra akarják alapozni a politikájukat, az semmi jóra nem fog vezetni.

"Nekünk közép-európaiaknak az az érdekünk, hogy Kelet és Nyugat ésszerűen, a kölcsönös tiszteletre alapozva együtt tudjon működni" - mondta Szijjártó Péter. Kifejtette: ha van köztük értelmes párbeszéd és együttműködés, akkor Közép-Európa is nagyobb biztonságban érezheti magát.

A magyar diplomácia vezetője kijelentette: végre el kellene hinni, minden egyes országról, minden egyes nemzetről, hogy ők tudják a legjobban, mi a jó neki.

"Tisztelni kell egymás belpolitikai döntéseit, és véget kell vetni a beavatkozások és a kioktatás politikájának" - szögezte le Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter a magyar közmédiának nyilatkozva beszélt arról is, hogy a kelet-európai térségben számos alkalommal sérülnek a nemzeti kisebbségek jogai. "Ezeknek a jogoknak a tiszteletben tartása nélkül nehéz nyugodt nemzetközi politikáról beszélni" - jegyezte meg a miniszter, és hozzátette, hogy ezért az EBESZ-nek a jövőben is határozottan fel kell lépnie a nemzeti kisebbségek jogainak megsértése ellen.

Az elmúlt időszakban a magyar nemzeti kisebbségek is szenvedő alanyai voltak az ilyen jogsértéseknek, elsősorban Ukrajnában, ahol a magyar nemzeti közösség számos jogát megsértették, köztük az anyanyelvhasználat és az oktatás vonatkozásában.

"Mi azt várjuk az új ukrán elnöktől és az új ukrán vezetéstől, hogy szüntesse meg ezt a jogsértő állapotot"

- szögezte le Szijjártó Péter.

A miniszter kiemelte: nyilvánvalóvá kell tenni, hogy elfogadhatatlan a keresztények üldözése a világban.

"Véget kell vetni a keresztényüldözéseknek, és véget kell vetni annak, hogy számos nyugat-európai megközelítés azt sugallja, hogy a keresztényellenesség volna az utolsó elfogadható formája a diszkriminációnak" - szögezte le.

Nyitókép: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev
A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018