Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

A Roszatom szintet lépett a szaúdi atomerőmű építési tervben

Szaúd-Arábia meghívta a Roszatom orosz állami atomenergetikai céget, hogy vegyen részt a szaúdi atomerőmű építésével kapcsolatos tender harmadik fordulójában.

Erről Hálid al-Falih szaúdi energetikai miniszter beszélt azután, hogy Moszkvában részt vett a két ország kereskedelmi és gazdasági, valamint tudományos és technológiai együttműködési kormányközi bizottságának ülésén.

A Roszatom 2018 februárjába jelezte, hogy indul a tenderen, amelyen amerikai, kínai, dél-koreai és francia cégek is részt vesznek.

A világ legnagyobb kőolajexportőre egyelőre két reaktorblokk létesítésére készül. Ezzel az Egyesült Arab Emírségek után a második olyan arab állam lesz, amely az atom segítségével igyekszik diverzifikálni energiaellátást.

Szaúd-Arábia 2040-ig 17,6 gigawatt nukleáris energiatermelő kapacitás kiépítését tervezi, ami 17 atomerőművet jelent.

Szaúd-Arábia lakosainak száma 1960-ban 4 millió, 2016-ban már 31 millió volt. Az áramtermelés 41 százaléka kőolajra, 59 százaléka földgázra épül.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×