Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Fegyveresek csaptak le egy repülőtéren, milliókat raboltak

Fegyveres rablók csaptak le Mexikó guanajuatói nemzetközi repülőterén egy páncélozott furgonra, amelyből három perc alatt 20 millió pesót zsákmányoltak - közölte pénteken a légikikötő üzemeltetője.

A rablók helyi idő szerint szerda este egy kisteherautóval áttörték a kifutópálya biztonsági kerítését, behajtottak közvetlenül amellé a furgon mellé, amelyből a reptéri dolgozók éppen egy repülőre rakodták volna a pénzeszsákokat, majd a zsákmánnyal kereket oldottak egy másik irányba - mindezt három perc alatt.

Helyi médiaértesülések szerint a bűnözők 20 millió pesót (mintegy 300 millió forint) vittek magukkal, de hivatalos források ezt nem erősítették meg.

Tavaly december közepén 118 millió pesónak (csaknem 1,8 milliárd forint) kélt lába ugyancsak Guanajuato államban egy pénzszállítóból. A kifosztott járműre egy a rablás helyszínéhez közeli városban találtak rá, elásva.

Guanajuato az azonos nevű állam székhelye, Mexikó hatodik legnépesebb városa, fontos nehézipari központ. A településen számos bűnszövetkezet tevékenykedik, amelyek főleg zsarolásból, emberrablásból és üzemanyaglopásból szerzik bevételeiket.

Címlapról ajánljuk
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Tüzet nyitottak a francia katonák, Putyin megállapodott a világ legnépesebb országával - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Tüzet nyitottak a francia katonák, Putyin megállapodott a világ legnépesebb országával - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Drónokat észleltek csütörtök este a normandiai Brest kikötőjében található Ile Longue nevű katonai bázis felett, amely a francia nukleáris ballisztikus rakétákat hordozó tengeralattjáróknak ad otthont, a francia tengerészgyalogosok tüzet nyitottak a drónokra. Vlagyimir Putyin orosz elnök indiai látogatásán egy 70 pontos javaslatot fogadtak el Narendra Modi miniszterelnökkel. Az Egyesült Államok újra érvényesíteni kívánja dominanciáját a nyugati féltekén, erősíti katonai jelenlétét az indo–csendes-óceáni térségben, és felülvizsgálhatja Európához fűződő viszonyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×