Infostart.hu
eur:
386.3
usd:
331.71
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Kazahsztánban több ezren tiltakoztak a főváros átnevezése ellen

Nem mindenki fogadta kitörő örömmel az ország fővárosának átnevezését Asztanáról Nurszultanra. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség csütörtöki jelentése szerint a fővárosban verekedés tört a döntés támogatói és ellenzői között. Helyi sajtójelentések szerint mintegy 20 embert vettek őrizetbe a dulakodás miatt.

A kazah parlament alsó- és felsőháza szerdán szavazta meg, hogy az ország fővárosát, Asztanát ezentúl nevezzék Nurszultannak a köztársaság első elnöke Nurszultan Nazarbajev tiszteletére.

Az országot három évtizeden át vezető Nazarbajev kedden váratlanul lemondott, és a parlament már szerdán megválasztotta az utódját, Kaszim-Zsomart Tokajevet.

A kazah főváros átnevezését az új államfő, Tokajev javasolta szerdán, beiktatási beszédében.

Az egykori Szovjetunió területén nem számítanak szokatlannak az ehhez hasonló átnevezések. A kazah főváros új elnevezése ellen azonban több ezren tiltakoznak: egy internetes petícióhoz csütörtökig több mint 37 ezren csatlakoztak.

A kezdeményezés célja, hogy elérjék, hogy a kérdésben népszavazást tartsanak a mintegy 18 millió lakosú országban.

A Kazinform kazahsztáni állami hírügynökség az eddigiekben azonban nem közölt jelentést tiltakozásokról, arról viszont igen, hogy egyre több kazahsztáni város tervezi főutcáját Nazarbajev után elnevezni (ahogy azt az új államfő javasolta).

  • Akmola, a későbbi Asztana, 1997 decemberében lett az új kazah főváros Almati helyett.
  • A város Almatitól több mint ezer kilométerre északra, a közép-ázsiai sztyeppéken fekszik.
  • Nazarbajev akkoriban kifogásolta, hogy Almati túlzsúfolt, túl közel van Kínához és a földrajzi fekvése miatt földrengések fenyegetik.
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×