eur:
394.65
usd:
369.66
bux:
65705.12
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
A Nagydobronyi Magyar Ház épülete az átadása napján a kárpátaljai Nagydobronyban, 2019. január 12-én.
Nyitókép: Nemes János

Magyar támogatással épült Magyar Ház a kárpátaljai Nagydobronyban

A magyar kormány mintegy 70 millió forintot fordított a beruházásra.

A világ összes magyar közössége közül a legnehezebb helyzetben a kárpátaljai magyarság van, ezért mindenkor számíthat Magyarország feltétlen támogatására - jelentette ki Grezsa István miniszteri biztos szombaton Kárpátalja legnagyobb magyar községében, Nagydobronyban, ahol anyaországi kormányzati támogatással épült Magyar Házat adott át.

Avató beszédében Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta: az, hogy a magyar közösségek közül a legnehezebb helyzetben lévő kárpátaljai magyarság számíthat a világban élő valamennyi magyar szolidaritására és támogatására, jól mutatja: az életképes nemzetek sorába tartozunk. Hozzátette: az elmúlt száz év során velünk történtek ellenére biztosak lehetünk abban, hogy a 21. században sikeres és erős Magyarországot fogunk felépíteni.

Kiemelte, a Nagydobronyi Magyar Háznak az üzenete a gyarapodás és remény mellett az, hogy érdemes magyarnak lenni és maradni Kárpátalján, a magyar nyelvet és kultúrát megőrizni, és úgy továbbadni, ahogy azt az őseinktől kaptuk. Ebben a kárpátaljai magyarok számíthatnak Magyarország feltétlen támogatására - tette hozzá.

A miniszteri biztos azt is elmondta, a magyar kormány mintegy 70 millió forintot fordított a beruházásra, amelynek eredményeként Kárpátalja legnagyobb magyar községében egy modern kulturális központ jött létre. A Nagydobronyi Magyar Ház - a hasonló rahói, beregszászi, ungvári, munkácsi központok mellett - fontos befektetés a kárpátaljai magyarság jövőjébe - hangsúlyozta Grezsa István, aki biztatónak nevezte az idei évkezdetet Kárpátalján, utalva arra, hogy pénteken Munkácson a térség egyik legkorszerűbb, magyar kormányzati támogatással épült római katolikus óvodáját adták át. Hidi László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) nagydobronyi alapszervezetének az elnöke beszédében elmondta, hogy a Magyar Ház igen nagy hiányt pótol, hiszen a hatezres településnek eddig nem volt művelődési háza. Mint kifejtette, az impozáns kétszintes létesítmény nemcsak Nagydobrony, hanem a környék magyarságának is a művelődési központja lesz, otthont ad majd a falugazdász hálózat szakképzési tanfolyamainak, hagyományőrző foglalkozásoknak, filmklubnak és helytörténeti múzeumnak.

Az ungvári járási Nagydobrony polgármestere, Popka János köszönetet mondott a magyar kormánynak és személyesen Grezsa István miniszteri biztosnak azért az óriási támogatásért, amit eddig a település az anyaországtól kapott. Ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy az elmúlt nyolc évben a Nagydobrony elképesztő ütemű fejlődésen ment át, szinte városi jelleget öltött, és a kárpátaljai magyarság egyik kulturális központjává vált a sok beruházásnak köszönhetően. Ezek között említette a magyar kormányzati támogatással felújított református líceumot, az óvodát, az iskolát, és az utcák aszfaltozását. Egyúttal a reményét fejezte ki, hogy a magyar ház újabb lendületet ad Nagydobrony fejlődésének és szellemi gyarapodásának.

Címlapról ajánljuk

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, de az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András Magosz-főtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Ezeket az autókat veszik most a leginkább Európában

Ezeket az autókat veszik most a leginkább Európában

Bár az év első két hónapja jól indult az európai autópiacon, a március belerondított a növekvő szériába, hiszen az évben először regisztráltak csökkenést az EU-ban - derült ki az ACEA legfrissebb autópiaci statisztikáiból. Bár a nagy autópiacok kivétel nélkül visszaestek, Magyarországon az eladások márciusban is jelentősen tudtak bővülni, elsősorban az elektromos autó támogatási programnak köszönhetően, amely megdobta a teljesen elektromos és hibrid járművek értékesítési számait. Eközben EU-s szinten továbbra is azt látjuk, hogy a benzines és a dízeles autókat veszik a leginkább, de egyre inkább törnek előre a hibridek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×