Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
332.15
bux:
121988.66
2026. január 16. péntek Gusztáv

Megérkezett Kim Dzsong Un

Kim Dzsong Un megérkezett kedden kínai látogatására, amelyen Phenjan és Peking feltehetőleg előkészíti az észak-koreai vezető második csúcstalálkozóját Donald Trump amerikai elnökkel - jelentették hírügynökségek.

Kim vonatja szigorú biztonsági intézkedések mellett érkezett meg helyi idő szerint délelőtt Pekingbe. Kim, felesége és az észak-koreai delegáció többi tagja azután rendőri kísérettel az állami vendégházhoz hajtatott.

A kínai média értesülése szerint Kim csütörtökig marad Pekingben. Feltételezik, hogy az amerikai elnökkel tartandó második csúcstalálkozót készítik elő, amelyre talán már az év elején sort kerítenek. Az első tavaly júniusban volt Szingapúrban. A második fő témája is az lehet, mint az elsőé, hogy Észak-Korea számolja fel atom- és rakétaprogramját.

Kim érkezése előtt nem sokkal röppent fel a hír, hogy az észak-koreai vezető és a küldöttség pekingi látogatásra tart, majd ezt megerősítette az észak-koreai média. A Nodon Szinmun észak-koreai pártlap azt írta, hogy az észak-koreai vezetőt útjára elkíséri tanácsadója, Kim Jon Cshol, aki az Egyesült Államokkal folytatott megbeszélésekért felelős, valamint Ri Jong Ho külügyminiszter.

Az észak-koreai vezetők korábbi látogatásairól mindig csak utólag adott ki információt a pekingi, illetve a phenjani vezetés.

Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×