Infostart.hu
eur:
386.1
usd:
331.57
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Mati, 2018. július 24.Kiégett autóroncsok között egy férfi az Athéntól keletre fekvő Matiban 2018. július 24-én. A görög főváros közelében keletkezett két erdőtűz legalább hatvan ember halálát okozta, valamint házakat és autókat is elpusztított. (MTI/EPA/Jánisz Koleszidisz)
Nyitókép: MTI/EPA/Jánisz Koleszidisz

Leváltották az országos rendőrfőkapitányt és a tűzoltóparancsnokot Görögországban

Leváltották Görögország országos rendőrfőkapitányát és a tűzoltóság parancsnokát a múlt heti, csaknem száz életét követelő tűzvész kezelésével kapcsolatos közfelháborodás miatt - tudatta közleményben Alekszisz Ciprasz görög kormányfő hivatala vasárnap.

A rendőrség és a tűzoltóság irányítását a leváltott vezetők helyettesei veszik át. E vezetőket két nappal azután távolították el tisztségükből, hogy pénteken lemondott Níkosz Tószkasz görög polgári védelmi miniszter.

A polgári védelmi miniszter nem zárta ki, hogy a tűzoltóság és a rendőrség hibázott, fogalmazása szerint "eredményesebben is tehette volna a dolgát".

A múlt hétfőn fellobbant tűz a közeli hegyekből alig egy óra alatt átterjedt Máti és Rafína településekre. A fejvesztve menekülő lakosok közül többen otthonukban vagy autójukban égtek, néhányan pedig a tengerben kerestek menedéket a lángok elől.

A görög ügyészség vizsgálja az erdőtűz okát és a hatóságok reagálását a katasztrófára.

Jeórjiosz Sztatakisz görög környezetvédelmi és energiaügyi miniszter pénteken a 24/7 görög rádiónak adott interjújában bejelentette, hogy a hatóságok a jövő héten megkezdik az illegálisan felhúzott épületek bontását az erdőtűz sújtotta Attika-régióban. A görög kormány szerint az illegális házépítés gyakorlata a felelős az erdőtüzek gyors terjedésért és a halálos áldozatok magas számáért.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×