Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Ugyanannyi lesz az idő a két Koreában

Átállítják május 5-én az órákat Észak-Koreában, így Észak- és Dél-Koreában csaknem három év után ismét ugyanannyi lesz az idő - döntött hétfőn a phenjani parlament. A kínai külügyminiszter Észak-Koreába utazik.

Észak- és Dél-Koreában csaknem három év után ismét ugyanannyi lesz az idő - döntött hétfőn a phenjani parlament. Északon május 5-én 30 perccel állítják majd előre az órákat. A kommunista rezsim állami médiája szerint azért, hogy előmozdítsák a két ország közötti megbékélést és egységet.

Jun Jung Csan dél-koreai elnöki szóvivő tudatta, hogy meglepetésre maga Kim Dzsong Un észak-koreai vezető javasolta, hogy a két ország óráit hozzák ismét összhangba. "Miután mi tértünk el a hagyományos időzónától, mi is igazítjuk most vissza az óramutatókat. Ezt be is jelenthetik" - idézte Jun Kimet.

Észak-Korea hivatalosan a "japán gyarmati múlt maradékának levetkőzésével" indokolta 2015-ben, hogy az ország óráit 30 perccel visszaállították. A két Korea által addig használt időzónát ugyanis még akkor állapították meg, amikor a Koreai-félsziget Japán gyarmata volt 1945 előtt.

Kínai kapcsolatok

Észak-Koreába utazik a héten Vang Ji kínai külügyminiszter - közölte hétfőn a helyi média.

A Hszinhua kínai hivatalos hírügynökség beszámolója szerint Vang szerdán érkezik kétnapos látogatásra Phenjanba. A politikus hosszú ideje a legmagasabb rangú kínai vezető, aki felkeresi az észak-koreai fővárost.

Peking régóta a legfőbb szövetségese az észak-koreai rendszernek, amelynek segít gazdaságilag a felszínen maradni az országot sújtó nemzetközi szankciók közepette.

A kínai külügyminiszter útja azután történik, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Mun Dzse In dél-koreai elnök április 27-én történelmi jelentőségű csúcstalálkozót tartott. Észak-Korea vasárnap ígéretet tett arra, hogy végleg bezárja a phungeri nukleáris

gyakorlóterét. Kilátásba helyezte egyben azt is, hogy harminc perccel előre állítja az órákat, így ismét ugyanabban az időzónában lesz majd az ország, mint déli szomszédja.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×