Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Soros Györgytől fél a román kormánypárt elnöke

Liviu Dragneának, a bukaresti kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének meggyőződése, hogy a vagyonáról és állítólagos üzleti kapcsolatairól szóló, múlt héten indult sajtókampánnyal valójában Soros György akarja lejáratni őt és a PSD-t.

Dragnea a szociálliberális koalíció hétfői ülése után újságírói kérdésekre válaszolva cáfolta az ellenzéki RiseProjekt.ro portálon megjelent korrupcióvádakat, ugyanakkor azt sugallta, hogy a portált támogató magyar-amerikai milliárdos állhat az ellene irányuló támadás mögött.

Arra a kérdésre, hogy mi a baja Sorosnak vele vagy a PSD-vel, Dragnea azt mondta, azt ő is szeretné tudni, de "tény, hogy van valami baja". "Túl sok jel van, ami erre utal, és túl sokfelől érkeznek az erre utaló információk. Márpedig én nem hiszek a véletlen egybeesésekben" - mondta a PSD elnöke.

Dragnea először egy vasárnap esti tévéinterjúban adott hangot meggyőződésének, hogy a RiseProject akcióját Soros György rendelte meg.

"Az utóbbi hónapokban elég keményen bíráltam Soros Györgyöt, és az álláspontom nem változott ezzel a kártékony személyiséggel kapcsolatban. Ezúton is azt üzenem neki: nem fog engem megtörni" - jelentette ki Dragnea. Hozzátette: meggyőződése, hogy az ellene indult sajtókampány mögött Soros György áll, aki szerinte rosszat akar Romániának és más országoknak is.

A koalíció ülése után Mihai Tudose miniszterelnök is tényként kezelte, hogy Soros érdekeit szolgálja Dragnea lejáratása, amely szerinte nemcsak a PSD-t, hanem a bukaresti kormánykoalíciót, a román kormányt és így magát az országot is destabilizálja.

A kormányfő egy ironikus megjegyzéssel hárította el azt az újságírói kérdést, hogy vannak-e Soros Györgynek érdekeltségei Romániában. "Isten őrizz, hogy is lennének? Sehol sincsenek érdekeltségei. Ő maga a vöröskereszt!" - mondta az amerikai milliárdosról a román miniszterelnök.

A RiseProject.ro csütörtökön azt írta Dragneáról, hogy a 2000-es évek elejétől, amikor Teleorman megyei önkormányzati elnök volt, "szervezett bűnözőcsoportot" hozott létre, amely közbeszerzési pályázatok eltérítésével tulajdonított el állami és európai pénzeket. Dragnea hétfőn cáfolta, hogy tulajdonrésze lenne az ügyben szereplő Tel Drum cégben, vagy hogy Brazíliába menekítette volna ki vagyona egy részét.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×