Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Donald Trump találkozott a valósággal

"Donald Trump találkozott a valósággal"

Korábbi nyilatkozataihoz képest úgy tűnik, több kérdésben is felpuhult a januárban hivatalba lépett amerikai elnök álláspontja - mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa az Új Amerika születik? című rendezvény szünetében az InfoRádiónak.

Magyarics Tamás kiemelte: az, hogy Donald Trump ars poeticája az, hogy az Egyesült Államok nem misszionárius szerepet tölt be, ahogy Barack Obama vagy a neokonok, az ifjabb Bush ideje alatt, valóban az újdonság erejével hathat, de az amerikai érdekek képviselete nem változott.

„Kevesebb lesz a retorikai máz, az emberi és egyéb jogokra való hivatkozás, de Trump kőkeményen fogja képviselni az amerikai érdekeket."

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutató Központjának tudományos főmunkatársa ugyanakkor hozzátette, az amerikai külpolitika nem egyközpontú.

„Igaz, hogy a döntéshozatalban a legfajsúlyosabb játékos az elnök, de nem lehet figyelmen kívül hagyni a kongresszusi diplomáciát, a különböző érdekcsoportokat, például a védelmi szektort és a média is nagyon erős befolyásoló hatású, ahogy a közvélemény is. Trump nem tudja megváltoztatni az amerikai külpolitika irányát egyik napról a másikra.”

Magyarics Tamás úgy vélte, egy-két ügyben, amiben Trump korábban markáns álláspontot képviselt, felpuhult az álláspont. A kampányához képest klasszikus republikánus külpolitika látszik kirajzolódni.

„Trump találkozott a valósággal.”

Az „egy Kína-két Kína”-politika, a nagykövetség átköltöztetése Tel-Avivból Jeruzsálembe, Kína valutamanipulátorként való megbélyegzése, és a kínai árukra tervezett 46 százalékos plusz vám kivetése is bonyolult kérdés – fogalmazott Magyarics Tamás. Ezekben árnyaltabb álláspontot képvisel, és a kongresszustól sem kapja meg automatikusan a támogatást – tette hozzá a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutató Központjának tudományos főmunkatársa.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×