Második éve csökken a fegyveres konfliktusoknak áldozatul eső emberek száma a világban: míg 2014-ben 180 ezren, addig 2015-ben 167 ezren, tavaly pedig 157 ezren haltak erőszakos halált – olvasható a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (IISS) kedden bemutatott éves jelentésében.
A központ megállapítása szerint továbbra is a szíriai konfliktusban halnak meg a legtöbben, tavaly 50 ezerrel nőtt a számuk, és 2011 óta nagyjából 290 ezren estek áldozatául az összecsapásoknak. A jelentés megemlíti, hogy ez duplája a 90-es években Boszniában elhunytak számának. A lista második helyére egy olyan ország került, amely nem áll háborúban egyetlen külső ellenséggel sem, és polgárháború sem dúl a területén. Ez az állam pedig Mexikó, ahol 2016-ban 23 ezer embert öltek meg. A közép-amerikai ország 32 államából 22-ben nőtt tavaly a gyilkosságok száma – elsősorban a rivális drogkartellek összecsapása miatt. Ehhez képest Afganisztánban és Irakban jóval kevesebb, 16, illetve 17 ezren embert öltek meg ez idő alatt. S összesen nagyjából ennyien vesztették életüket Hondurasban, El Salvadorban és Guatemalában is – az erőszak oka itt is a drogkereskedelem.
A központ jelentésében megjegyzi, bár világszinten csökkenést mutat az áldozatok száma,
a korábbiakhoz képest sokkal több civil szenvedett a fegyveres konfliktusok miatt:
2016 januárja és augusztusa között 900 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát Szíriában, Irakban és Afganisztánban félmillióan, Szudánban 200 ezren változtattak lakhelyet kényszerből – sokan városokba mentek. Ezt a tendenciát követték a fegyveres összecsapások is, a felmérés szerint egyre többször zajlanak harcok a városokban, míg korábban elsősorban a lakatlan hegyekben, erdőkben vagy dzsungelekben folytak az összecsapások.
A többszáz oldalas kiadványban természetesen kiemelten foglalkoznak az Iszlám Állammal is. A terrorszervezet 2016-ban Irakban és Szíriában az ellenőrzése alatt tartott terület negyedét elvesztette,
és jelentősen visszaesett harcosainak száma is:
a 2014-es harmadára, nagyjából 12 ezer tagra csökkent. Vagyis a végső cél, a kalifátus létrehozása – a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézet szerint – kudarcot vallott.






