Infostart.hu
eur:
385.11
usd:
331.71
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv

Jóval kevesebben kértek menedéket Németországban

Csaknem harmadára csökkent az egy évvel korábbihoz képest a Németországban benyújtott menedékkérelmek száma 2016-ban - jelentette a Welt am Sonntag című, vasárnap megjelenő újság.

2015-ben mintegy 890 ezer ember kért menedéket Németországban, tavaly viszont 321 ezer menedékkérelem érkezett a német bevándorlási hivatalhoz (BAMF). A BAMF adatai alapján januártól kezdve hónapról hónapra csökkent a menedékkérők száma; januárban még 91 671-en kértek menekült jogállást, decemberben már csak 16 441-en.

A lap arról is beszámolt, hogy a tavalyi év során őrizetbe vett embercsempészek száma is jelentősen csökkent. Erről még csak a november végén rögzített adatok állnak rendelkezésre. 2016 utolsó hónapjáig összesen 906 embercsempész került rendőrkézre, míg 2015-ben még 3370 került rács mögé a belügyminisztérium adatai szerint. A legtöbb embercsempészt, 481 embert az osztrák határnál fogták el a német hatóságok.

A lap két tényezőnek tudja be a jelentős visszaesést. Egyrészt annak, hogy a nyugat-balkáni országok lezárták határaikat a papírok nélkül átutazni kívánó migránsok előtt, másrészt az Európai Unió és Törökország között létrejött migrációs megállapodásnak.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Az előjelek Európát tekintve is pozitívak, enyhe emelkedéssel indulhat a nap a határidős indexek állása alapján.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×