Infostart.hu
eur:
385.6
usd:
331.43
bux:
122311.2
2026. január 20. kedd Fábián, Sebestyén

Obama leszerepelt

Barack Obama nincs tisztában az amerikai valósággal - állította keddi számában a The Washington Post, élesen bírálva a távozó elnököt.

A cikkíró, Dana Milbank utal arra hogy Obama kiszemelt utódja elsöprő vereséget szenvedett egy olyan jelölttől, aki kampányának jó részét éppen arra építette, hogy az elnök általa katasztrofálisnak nevezett politizálását ostorozza. A Demokrata Párt romokban hever, a republikánusok mindenütt győztek, többségben vannak a washingtoni képviselőházban és a szenátusban, többségbe kerültek szövetségi államok törvényhozásában, kormányzói palotákban, és várhatóan nemzedékekre meghatározóan konzervatív többségű lesz a szövetségi legfelső bíróság is - mutatott rá a szerző.

"Obama kereskedelmi politikáját, külpolitikáját, dédelgetett Obamacare-programját a megsemmisülés fenyegeti" - tette hozzá. Obama hétfői sajtóértekezletre utalva pedig azt fejtegette, hogy miközben a még hivatalban lévő elnök csupa pozitívumot említett és sikeresnek írta le nyolcévi kormányzását, értékelése "teljesen hadilábon áll a valósággal".

A cikkíró szerint az ország egyik fele azért ujjong, mert Donald Trump megígérte, hogy felszámol mindent, amit Obama az elmúlt nyolc esztendőben tett, az ország másik fele pedig amiatt aggódik, hogy a befelé fordulás vesz erőt Amerikán.

A publicista felrótta a távozó elnöknek, hogy egyetlen szót sem ejtett Hillary Clintonról, saját, kiábrándult szavazóiról csak annyit mondott: "nyilvánvalóan akadnak, akik mélyen elégedetlenek".

A lap egy másik elemzése szerint Obama nem képes szembesülni a valósággal." Az amerikaiak egy olyan 55 éves férfit látnak, aki még mindig annak megértésével birkózik, hogyTrump győzelme mekkora csapást jelent a demokraták és személyesen az ő politikai öröksége számára" - fogalmazott James Hohmann.

Címlapról ajánljuk
Robert Fico az amerikai atomalkuval egyensúlyoz a nagyhatalmak között

Robert Fico az amerikai atomalkuval egyensúlyoz a nagyhatalmak között

Robert Fico szlovák miniszterelnök a hétvégén az Egyesült Államokban járt, ahol kulcsfontosságú megállapodást írt alá Szlovákia jövőbeli energiaellátásáról, majd személyesen tárgyalt Donald Trump amerikai elnökkel Floridában. A látogatás középpontjában az új szlovák atomerőműblokk megépítése, a szuverén külpolitika és a nagyhatalmakkal való egyensúlyozás állt.
inforadio
ARÉNA
2026.01.20. kedd, 18:00
Varga-Bajusz Veronika
a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára
Nagy bejelentést tett a Mol, mutatjuk a piaci reakciót

Nagy bejelentést tett a Mol, mutatjuk a piaci reakciót

Jelentős esésekkel indul a hét az európai tőzsdéken, miután hétvégén Donald Trump vámokkal fenyegette meg azokat az európai országokat, amelyek az útjába állnak Grönland megszerzésében. A német és a francia tőzsde 1 százalék feletti mínuszban áll és az ázsiai részvénypiacokon is többségében eséseket lehetett reggel látni, itt egy kínai GDP-adat is mozgatta a hangulatot. A kockázatkerülés érződik a nyersanyagpiacokon és a kriptovalutáknál, az arany és az ezüst új csúcsra ment, a bitcoin és az ether viszont jelentősebb esést mutat. Az amerikai tőzsdéken ma nincs kereskedés Martin Luther King napja miatt, így innen nem érkezik ma iránymutatás. A héten a világ szeme Davoson van, ma kezdődik a Világgazdasági Fórum, itthon pedig a Mollal kapcsolatban érkeztek hírek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×