Infostart.hu
eur:
386.3
usd:
331.68
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Magyar szak indult a sanghaji egyetemen

Magyar szakot indított a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyeteme (SISU); a kínai felsőoktatási intézmény új szakját Hammerstein Judit, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) külföldi magyar intézetekért és nemzetközi oktatási kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára és Cao Deming, a SISU rektora indította el hivatalosan hétfőn.

A SISU igen nagy presztízsű egyetem, amelynek számos egykori hallgatója tölt be vezető szerepet a kínai politikai, gazdasági és kulturális életben. Az intézmény már évekkel ezelőtt jelezte, hogy szívesen befogadna egy magyar szakot, mert az a szándékuk, hogy közép-európai országok nyelveit szakokként felkarolják; nagy megtiszteltetés, hogy elsőként a magyar szak jöhetett létre - számolt be az MTI-nek hétfőn Hammerstein Judit.

A Balassi Intézetet is vezető kulturális diplomata elmondása szerint a SISU a pekingi Idegen Nyelvek Egyeteme után Kínában másodikként indított magyar szakot, amely tíz hallgatóval kezdte működését. Hammerstein Judit hozzátette, reményei szerint ez a létszám a jövőben nőni fog, és a szak újabb lendületet ad a kínai-magyar kulturális és oktatási kapcsolatoknak.

A KKM Külföldi Magyar Intézetekért és Nemzetközi Oktatási Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága egy tankönyvekből és oktatási anyagokból összeállított csomagot készített elő, a SISU pedig külön tanteremet és tanári szobát biztosít a magyarul tanulni vágyóknak. A magyar nyelvi lektort a Balassi Intézet jelölte ki nyílt pályázat útján.

Hammerstein Judit felhívta a figyelmet arra is, hogy a Stipendium Hungaricum program keretében Magyarország évente kétszáz ösztöndíjat ajánl fel kínai hallgatók számára, akik között egyre nagyobb az érdeklődés a magyar nyelv és a magyar felsőoktatás iránt; október végén pedig a Tempus Közalapítvány vezetésével egy magyar delegáció mutatja be a magyar felsőoktatásban rejlő lehetőségeket Sanghajban.

A kínai városban hétfőn magyar kulturális hét is indult Magyarország Sanghaji Főkonzulátusa és kulturális szakdiplomatája szervezésében. A rendezvénysorozat egyik kiemelkedő eseménye a Sanghaji Duolun Modern Művészeti Múzeummal közösen szervezett Róth Miksa-kiállítása, amely szintén hétfőn nyílt meg.

A Megszínesített Napfény című tárlat - amely korábban Budapesten, Stuttgartban, Belgrádban, Marosvásárhelyen is látható volt - felnagyított fotók, vázlatok, korabeli és újabb fényképek segítségével ünnepli a 150 éve született Róth Miska sokszínű és sokrétű munkásságát, és bemutatja az életpálya főbb szakaszait, fő műveit, bepillantást adva a magyar szecesszió világába.

A magyar kulturális hét során Borsi Flóra fotóiból nyílt kiállítás a SISU könyvtárában - ahol szerdán magyar moziestet is rendeznek -, de az egyetem a magyar feltalálókról szóló előadásnak is otthont ad. A magyar főkonzulátuson Török András, a legolvasottabb idegen nyelvű Budapest útikönyv szerzője ad elő, majd tart tárlatvezetést a Duolun Múzeumban.

A programsorozatot Hudec-túra zárja. Hudec László 1918 és 1945 között több mint száz épületet tervezett Sanghajban, máig meghatározva a metropolisz belvárosának arculatát; a főkonzulátus által szervezett sétához csatlakozók Hudec ma is álló mintegy hatvan sanghaji épülte közül ismerhetik meg a legfontosabbakat pénteken és szombaton.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. A nap folyamán személycserékről szavazott az ukrán parlament: új védelmi miniszter, energiaügyi miniszter, technológiai miniszter és hírszerzési vezető is kinevezésre kerül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×