Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Az IMF szerint reformokra van szüksége Japánnak

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt javasolta a japán kormánynak, hogy hajtson végre munkaerőpiaci reformokat, bátorítsa a vállalkozókat a bérek emelésére és a fogyasztási adó kulcsának növelése révén billentse helyre a súlyosan eladósodott költségvetést, ha sikerre akarja vinni az "Abenomics" néven is emlegetett növekedésbarát gazdaságpolitikát.

A japán gazdaságról készített éves jelentésben, amelynek végleges változatát kedden tették közzé, a valutaalap úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi politika mellett nem érhetőek el a 2012 decemberében hivatalba lépett Abe Sindzó kormányfő által elindított strukturális átalakítási program céljai, azaz 2020-ra nem tudják kiegyensúlyozni a költségvetést, illetve a fogyasztói árak és a gazdasági növekedés éves üteme nem éri el a 2 százalékot.

Japán korlátozott mozgástérrel rendelkezik a monetáris és fiskális gazdaságélénkítő intézkedések területén, tekintettel az államadósság magas szintjére és a negatív kamat bevezetésére. Az Abenomics jelentős politikai frissítésre szorul, a fogyasztást ösztönző intézkedések által támogatott ambiciózus jövedelempolitikának elsőbbséget kell élveznie, hogy a bérnövekedés felfelé hajtsa az inflációt - mutattak rá az IMF elemzői, hangsúlyozva, hogy össze kell hangolni a költségvetési gazdaságélénkítő lépéseket a monetáris politikai további lazításával, ideértve a kamatcsökkentéseket és az eszközvásárlási program keretösszegének emelését.

A japán kormány új, több mint 28 ezer milliárd jen (265,4 milliárd dollár) értékű, több évre elhúzódó gazdaságélénkítési tervét illetően a valutaalap úgy vélekedett, hogy a további fiskális támogatás rövid távon erősítheti a gazdasági növekedést. Rámutat azonban, hogy a kockázatok fennmaradnak a gyenge külföldi és belső kereslet miatt, valamint azért is, mert kérdéses, hogy fenntarthatóak-e az alacsony kamatok magas államadósság mellett, illetve a példátlan monetáris lazítás veszélyt jelenthet a pénzügyi stabilitásra.

A japán kormány kedden hagyta jóvá a múlt héten beharangozott, a vártnál nagyobb összegű gazdaságélénkítő tervet, ám a piacok és elemzők csalódottan fogadták a részleteket. A 28 ezer milliárd jennek mindössze egynegyede lesz friss pénz, eddig nem tervezett költségvetési kiadás, ami elemzők szerint nem elég a lanyha gazdaság felpezsdítéséhez.

A központi kormány és a helyi önkormányzatok 7500 milliárd jent költhetnek közvetlen beruházásokra, amiből 4600 milliárd jent a 2017 áprilisáig tartó pénzügyi év költségvetésének terhére biztosítanak. A fiskális beruházási és hitelprogram keretében 6000 milliárd jen értékben biztosítanak olcsó hiteleket a nagy infrastrukturális projektek megvalósítására, például a Tokiót és Oszakát összekötő mágnesvasút kiépítésének felgyorsítására.

A kormány úgy becsüli, hogy rövid távon 1,3 százalékkal növelhetik a bruttó hazai terméket az új gazdaságélénkítő intézkedések.

A valutaalap szakértői az idei évre 0,3 százalékos, a jövő évre pedig 0,1 százalékos gazdasági növekedést jósolnak Japánnak, ebben a prognózisban azonban nem vették figyelembe az új gazdaságösztönző csomag lehetséges hatásait.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×