Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Kiábrándulttá váltak a franciák

A franciák alig 33 százaléka bízik Francois Hollande államfőben és kormányában a terrorellenes intézkedéseket illetően - derül ki az IFOP közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet a Le Figaro című napilap tett közzé.

Az ezer nagykorú francia állampolgár megkérdezésével végzett felmérés a legalább 84 áldozatot követelő nizzai terrortámadás másnapján készült, s azt mutatja, hogy az újabb merénylet korábban nem tapasztalt politikai hatást okozott a közvéleményben.

A tavalyi január merényleteket követően a franciák 51 százaléka bízott a kormányban, s ez az arány nem változott a november 13-i iszlamista merénysorozatot követően sem.

A végrehajtó hatalomból való kiábrándulás ellenére a rendőrségben, a csendőrségben és a titkosszolgálatokban a franciák továbbra is megbíznak: a megkérdezettek 84 százaléka nyilatkozott így. Tavaly januárban és novemberben 87 százalékos volt az arány.

A felmérés szerint a franciák 88 százaléka úgy véli, hogy a terrorhálózatokhoz tartozók elleni bírósági ítéleteket illetően a kormány nem tesz eleget. Júniusban 83 százalék gondolta ezt. A megkérdezettek 77 százaléka a rendőrség, a csendőrség és a titkosszolgálatok rendelkezésére bocsátott jogi eszközök sem kielégítőek a terrorcselekménnyel gyanúsítható emberek megfigyelésére és előállítására. Júniusban 73 százalékos volt az így vélekedők aránya. A franciák 69 százaléka szerint a terrorhálózatok leleplezésével foglalkozó rendőrök, csendőrök, katonák és titkosszolgálati munkatársak száma sem elégséges, júniusban még 64 százalék gondolta ezt.

A tragédiát követően a megkérdezettek 50 százaléka támogatja a rendkívüli állapot meghosszabbítását, de ez az arány nem változik hónapok óta. A megkérdezettek 81 százaléka pedig elfogadná, hogy korlátozzák a szabadságjogokat a nagyobb biztonság érdekében. Ez utóbbi arány viszont csökkent, ugyanis a novemberi merényletek után még a franciák 84 százaléka gondolta ezt.

Címlapról ajánljuk
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×