Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Észak-Korea sikertelen kísérletet hajtott végre ballisztikus rakétával

Észak-Korea újabb rakétakísérletet próbált végrehajtani pénteken közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával, de hírügynökségi jelentések szerint feltehetően sikertelenül.

A rakétát a keleti partvidékről lőtték volna ki a Japán-tengerbe pénteken, Kim Ir Szen néhai államalapító születésnapján. 2012-ben ugyanezen a napon a jubileum alkalmával nagy hatótávolságú rakétával hajtottak végre kísérletet, amely ugyancsak sikertelen volt.

Hírügynökségi jelentésekben nincsenek részletesebb információk arra vonatkozóan, hogy a rakéta egyáltalán a levegőbe emelkedett-e, vagy eleve az indítás fulladt kudarcba.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint háromezer kilométeres hatótávolságú Musudan rakétával hajtották végre az elvetélt kísérletet. Szöuli kormányforrásokból előző nap vált ismertté, hogy Észak-Korea egy vagy két ilyen rakétát helyezett indítóállásba keleti partvidékén, és feltehetően rakétakísérletre készül.

A Musudan rakétát először 2010-ben mutatták be egy phenjani katonai parádén, de egyszer sem tesztelték még. A kommunista országnak feltehetően mintegy ötven ilyen rakétája van, amely eléri Japán bármelyik pontját, de az Egyesült Államok okinavai és guami támaszpontját is.

Az amerikai védelmi minisztérium közölte, hogy észlelte és nyomon követte a pénteki indítást. A rakéta nem jelentett veszélyt Észak-Amerikára. A Pentagon közleményében ismételten felszólította Észak-Koreát, hogy tartózkodjon olyan cselekedetektől és megnyilvánulásoktól, amelyek tovább fokozzák a feszültséget a térségben, és ehelyett tegyen konkrét lépéseket a nemzetközi kötelezettségei teljesítésére.

Észak-Korea a diplomáciai feszültségek idején gyakran felhagy a köntörfalazással, és durva és fenyegető nyelvezetet használ az Egyesült Államokkal és Észak-Koreával szemben, és gyakran hajt végre rakétakísérleteket is. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a múlt hónapban minden eddiginél szigorúbb szankciókat rendelt el Phenjannal szemben, mert Észak-Korea január elején ismét kísérleti atomrobbantást hajtott végre, egy hónappal később pedig műholdat lőtt fel nagy hatótávolságú ballisztikus rakéta segítségével, megsértve a szervezet korábbi határozatait.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×