Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Korrupcióért halálra ítélték Irán korábbi leggazdagabb emberét

Korrupcióért halálra ítélték Irán egykor leggazdagabb emberét, Babak Zandzsanit - jelentette be vasárnap az illetékes igazságügyi hatóság szóvivője.

Zandzsanit 2013 decemberében tartóztatták le azzal a gyanúval, hogy elsikkasztott 2,8 milliárd dollárt olyan iráni kőolajexport-tételek ellenértékéből, amelyeket a nemzetközi szankciók megkerülésével hajtott végre Irán.

Az igazságügyi szóvivő elmondta, hogy Zandzsani és két bűntársa bevallották korrupt cselekedeteiket. Halálra ítélték őket, de ennek végrehajtása előtt vissza kell téríteniük az állami olajvállalatnak az elsikkasztott összeget, annak 25 százalékos kamatával együtt - tette hozzá.

Az elítéltek fellebbezhetnek.

A 41 éves Zandzsaninak számos cége volt, köztük egy légitársaság, ezeket lefoglalták. Letartóztatása egy nappal azután történt, hogy Haszan Róháni iráni elnök 2013 végén felszólította kormányát a korrupcióval és "különösen azokkal szembeni szigorúbb fellépésre, akik hasznot húznak az Irán elleni nemzetközi szankciókból".

A Zandzsani ellen hónapokig tartó pert kivételesen nyilvánosan folytatták le. A vádlott elmondta a tárgyalásokon: Mahmúd Ahmadinezsád volt elnök kormányának olajipari minisztere azt kérte tőle, hogy segítsen külföldről Iránba juttatni a szankciók megkerülésével eladott olaj ellenértékét. Ugyanis az Iránra nukleáris programja miatt kivetett szankciókat 2012-től megszigorította a nemzetközi közösség, és a pénz Iránba vitele nagy nehézségekbe ütközött. A vád szerint azonban Zandzsani magáévá tette a 2,8 milliárd dollárt. A büntetőeljárás során Zandzsani többször megígérte, hogy eljuttatja az államnak a pénzt, de ezt soha nem teljesítette.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×