Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hillary Clinton e-mail-szerverén nincs nyoma támadásnak

Az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó Hillary Clinton e-mail-szerverének, amelyet még külügyminiszterként használt levelezésre, biztonsági naplói nem utalnak külső behatolásra - számolt be helyi idő szerint csütörtökön a korábbi first lady egyik tanácsadójára hivatkozva a The New York Times amerikai lap.

Clinton heves bírálatok kereszttüzébe került, miután tavaly márciusban kiderült, hogy a diplomáciai tárca vezetőjeként nem a hivatalos elektronikus levelezési rendszeren, hanem exelnök férjével közös saját szerverén keresztül bonyolította kommunikációját. A demokrata elnökjelölt kampányának sokat ártott a levelezése körül kirobbant botrány.

A volt külügyminiszter korábbi nyilatkozataiban elnézést kért a történtekért, de kifejtette, semmi rosszat nem tett és az amerikai kormány ezt igazolni fogja.

Bryan Pagliano, a demokrata politikus egykori tanácsadója, aki az egykori külügyminiszter e-mail-szerverét felállította és működtette, az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) korábban átadta a biztonsági naplókat, amelyek elmondása és a szövetségi nyomozáshoz közel álló források szerint nem utalnak arra, hogy feltörték volna a levelezést.

A biztonsági naplók megmutatják, ki és mikor fért hozzá a szerverhez, a naplózást azonban egy kifinomultabb hackertámadás kikerülheti.

A külügyminisztérium korábban közölte, Clinton több mint kétezer e-mailje tartalmaz olyan bizalmas információt, amely kiszivárgása árthat az amerikai nemzetbiztonságnak.

Az amerikai kormány tiltja az ilyen típusú adatoknak a kormányzati csatornákon kívüli továbbítását vagy tárolását, és a tilalom megsértése esetén vizsgálatot indít.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×