Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hazatérésre készül Janukovics?

Hazatérni készül Viktor Janukovics ukrán elnök - írták a két éve Oroszországba menekült volt államfő jogi képviselőjére hivatkozva orosz napilapok szerdán.

Szándékában áll, hogy visszatérjen Ukrajnába, és ennek érdekében megteszi a jogi lépéseket. Janukovics az elnöki jogkörétől nem vált meg, és nem mondott le az ország vezetéséről. A hivatalából való felmentés eljárását Ukrajna alkotmányának durva megsértésével folytatták le" - jelentette ki Vitalij Szergyuk ügyvéd az eredetileg a Glavkom ukrán lapnak adott interjúban.

Szergyuk állítása szerint Janukovics ellen nincs érvényben nemzetközi elfogatóparancs, ezért szabadon utazhat a világban, de úgy vélekedett, hogy a volt elnök életét és biztonságát Ukrajnában továbbra is veszély fenyegeti.

Az ügyvéd az exállamfő vagyoni helyzetéről szólva azt állította, hogy Janukovicsnak nincsenek milliárdjai. Szavai szerint Ukrajna volt első emberének minden pénze két, a hazájában zárolt számláján van - a magánszámláján 28 millió hrivnyát (mintegy 294 millió forintot), a nyugdíjszámláján pedig 50 ezer hrivnyát (mintegy 525 ezer forintot) tart.

"Janukovics ennek ellenére nem szűkölködik, bőven van miből megélnie, arra hogy magánházat béreljen (az oroszországi) Rosztov-na-Donu kertvárosában és ügyvédeket fogadjon" - mondta a jogi képviselő.

Viktor Janukovicsot 2014 februárjában fosztotta meg az ukrán parlament tisztségétől, miután elhúzódó, véressé fajult tiltakozások robbantak ki amiatt, hogy az államfő 2013 novemberében megtagadta Ukrajna társulási szerződésének aláírását az Európai Unióval. Az új ukrán hatalom a volt elnök és hívei ellen eljárást indított, befagyasztotta számláikat. Janukovics, aki ellen Kijev nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, az év február végén Oroszországban bukkant fel; a politikus államcsínynek nevezte és nem ismerte el elmozdítását az elnöki tisztségből.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×